Viszlát november, helló december!

ilyen lámpásom van:)
Nagyon gyorsan és tartalmasan telt el november. Sok idegeskedéssel és várakozással volt teli a hónap, de szerencsére most minden rendben, és remélem már így is marad, míg Kispeti előbújik. Egyébként nagyon aktív pocaklakó, főleg este 11 és 1 óra között forgolódik, de a múlt heti ellenőrzéskor még nem fordult fejjel lefelé, így már a császármetszés is szóba került. Bár szerintem azóta naponta 5x átbukfencezik:) Szombattól már rizikós anyasági szabadságon vagyok, a doki szerint pihenjek:) Panni mellett? Ok.

Ami a novembert illeti, elkezdődött ugyebár a karácsonyi készülődés, amiből sok mindent még nem sikerült megcsinálnom, de jópár ajándék megvan már, Pannival szinte naponta rakunk ki valamilyen díszt, és karácsonyi zenéket hallgatunk. A hónap viszont inkább azzal telt el, hogy egy rakás picibbnél picibb ruhát kaptunk kölcsön Kispetinek és Panninak, ezeket mostam. A vasalás még várat magára. Elkészítettem a karácsonyi képeslapot és hozzá két karácsonyfadíszt filcből. Tegnap éjjelre befejeztem a macik kontúrozását, valamint az adventi kiscsizmákat, de ezekről majd később. Emiatt elég későn jártam aludni, és ma reggel éreztem csak igazán, milyen fáradt vagyok, amikor "kialudtam" az elmúlt időszak munkáját:) A legutóbbi könyv után nem igazán akaródzott újba kezdenem, így sokáig csak újságokat olvastam, de aztán belekezdtem Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című könyvébe, és az magába szippantott.

Ami még jó volt ebben a hónapban:
  • sikerült újra beszereznem azt a német gazdasági könyvet, amiből még az egyetemen tanultam, és nagyon megbántam, hogy régebben eladtam
  • egy lány a kismamás fórumon meghívott egy német nyelvtanulós csoportba, ahol főleg a szókincsre fókuszálnak, nagyon motiváló csoport
  • szuper könyvek e-bookban (pl. Gretchen Rubin Jobban mint valaha című könyve, már a Boldogságtervet is nagyon szerettem) és eredetiben - happoltam egy újabb Szabó Magdát, a Sziget-kék-et
  • beiratkoztam a helyi könyvtárba
  • karácsonyi magazinok - 300 oldalas Evita, receptújságok, Nők Lapja Tél, új, karácsonyi témájú linzerforma, sütipecsét (adventi naptárba), Ikeás lámpás
  • Panni-mentes hetet is tartottunk, rengeteget takarítottam, az ablakok megmosva Peti segítségével, gyerekszobát teljesen kitakarítottam és "lazítottam" - válogattam ruhákat, könyveket, játékokat, maradt hely a karácsonyi ajándékoknak:) Panni pedig csinált nekünk a nagyival egy új ajtódíszt
  • három kreatív projekttel is végezni ebben a hónapban - elkészült egy karácsonyi képeslap, befejeztem a macik hímzését, adventi csizmácskákat varrtam - közben megtanultam használni a varrógépet, amit másfél éve kaptam szülinapomra
  • az összes orchideám újra virágzik
  • moziban is voltunk, az Éhezők viadalának utolsó részét néztük meg. Valószínűleg ez volt az utolsó mozizás jó ideig, nem bántam meg, hogy erre a filmre mentem.
A számítógépet ebben a hónapban csak azért kapcsoltam be, hogy arról olvassam le a macik mintáját, így most nem leltem érdekes olvasnivalóra... Illetve tegnap éjjel a Pinterestről tévedtem véletlenül erre a német blogra: Eltern vom Mars, ami a gyerekneveléssel foglalkozik Montessori elvei szerint. Gyorsan átlapoztam, érdekesnek tűnik, és nem mellesleg gyönyörű képeket készít az írója. Mindenképpen átolvasom, amint lesz időm.

Decemberre most nem igazán tervezek semmit, csak élvezni az adventi időszakot. Persze vannak bizonyos feladataim, mint pl. :
  • előkészíteni Kispeti "kezdő csomagját", vágre kimosni és kivasalni az összes kisruhát, átnézni, mi hiányzik a kezdetekhez (szerintem semmi:)), kiválasztani a hazajövő rucikat
  • még egy komódot venni Kispeti rucijaihoz, és nem mellesleg átgondolni, hova rakjuk egyáltalán azt a komódot...
  • összekészíteni a kórházi csomagomat, feltölteni a könyvolvasót is egy-két érdekesnek tűnő könyvvel (igaz, Panni mellett nem volt időm olvasni a kórházban), hangoskönyvben A marsit szeretném majd vinni
  • elintézni a hivatali teendőket a szülés előtt.
Ezután már csak élvezni szeretném a telet, és rápihenni az előttünk álló pár nehezebb hónapra. Csütörtökön mikuláspartyra megyünk Peti munkahelyére, pénteken pedig az én munkahelyemen lesz karácsonyi vacsora. Ebben az évben már 10 éve "dolgozok" itt, így egy nagyobb ajándékutalványt is kapok egy üzletközpontba, jó program lesz azt is elkölteni, főleg karácsony előtt:) Szeretnék még pár ajándékot készíteni, horgolgatni, filcezni. Olvasni sokat, ami biztos sorra kerül, az A kis herceg németül, valamint a Jobban, mint valaha. Blogokat olvasgatni, pl. a montessorisat, amiről az előbb írtam. A havi kihívásom pedig (még mindig) a kreatív dolgaim elpakolása, rendszerezése lesz.

Panni és nagyi közösen készítették az ezévi ajtódíszünket

Jók a fogaid, Laci! Szerencsére:) De vajon mi lesz december végére???

El sem hiszem, hogy csak pár nap, és már 3 éves lesz...

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon