Bemutatkozom...

Úgy érzem, illene már bemutatkoznom:) 23 éves lány vagyok Nagymegyerről, ami egy kisebb város Szlovákiában a magyar határtol nem messze. Kb. 10 000 lakosa van, és a termálfürdőjéről híres. Rengeteg ember látogatja, főleg cseh, lengyel, német és magyar turisták. Nyáron néha több a turista, mint a lakos, és mivel nem minden utcát ismer a lakosság sem (pedig nem túl nagy a város), gyakran ők is turistának mondják magukat:) Éppen nagy építkezésben vagyunk a szüleimmel, falusi gyerek leszek...

Hogy magamról is, ne csak a városunkról írjak: nem egészen egy hónapja végeztem a Pozsonyi Közgazdasági Egyetem idegenforgalmi szakán, június 27-én lesz a promócióm. Mellette már 4,5 éve dolgozom is, másfél éve mint könyvelő Pozsonyban, a fővárosban. Nem igazán szeretnék könyvelő maradni egész életemre, mert úgy érzem, máris be vagyok gyöpösödve, idejekorán megöregszem, ha ezt tovább folytatom. Inkább szeretném kihasználni, amit tanultam, egy szép nagy hotelt építeni (gyermekeim remélem versenyezni fognak Paris Hiltonnal, de ő persze okosságban, intelligenciában a nyomukba sem érhet majd:)), ill. egy idegenforgalmi irodát létesíetni, ami a mi kis országunkat propagálná, és ha minden jól megy, egyszer Magyarországot is. Ezek eddig csak tervek, sajnos hiányzik az elán – na és persze egy kis kezdőtőke hozzá... Igyekszem majd folyamatosan írni a részleteket.

Ami a szabadidőmet illeti, szeretek olvasni, természetet járni, kicsit sportolni is:) és imááááááááádok kézimunkázni:))) Főleg keresztszemezni, kötni és barátság-karkötőket szeretek készíteni. Bár nem sikerült minden kézimunkámat megörökíteni – pl. a karkötők, amiket készítettem, ajándékba készültek, a sajátom pedig már elszakadt, azt mégsem fogom lefényképezni és közhírré tenni:) – azért van egy-két kész, ill. félkész munkám. Ezeket felteszem ide mutitóba:)

A kék párnát a páromnak készítettem. A piros az enyém lett. Két kép is készül a szobám falára (ami szintén vörös színben pompázik majd) - egy utcarészlet, és hajós párja, aminek csak egy kis része van kész, ráadásul a fonalam is elfogyott....

Valójában azért hoztam létre ezt a blogot, mert rengeteg félkész munkám van, ill. nagyon sok a megvalósításra váró tervem. Úgy gondolom, hogyha folyamatosan írni fogom a blogot és látni fogom, hogy eltelt egy hónap, és mégsem végeztem semmivel, inspirálni fog abban, hogy sooook szép dolgot készítsek. Ja és persze hátha olvas engem más is saját magamon kívül, és akkor esetleg új barátokra is szert tehetek, akikkel kölcsönösen segíthetjük egymást...

Hát egyelőre ennyi. Krisztina voltam:)

7 comments:

hortenzita povedal(a)...

Szia Krisztina, üdvözöllek a blogosok között! Kitartást és sok-sok befejezett szép munkát kívánok. Az indulás igencsak igéretes...

Christine povedal(a)...

Szia, köszönöm, igyekszem majd felrakni a műveimet, bár szerintem nem lesz annyi, mint neked:) Hihetetlen, mennyi mindennel foglalkozol... És szépek a munkáid!!!

Ralina povedal(a)...

Szia Krisztina! Én is köszöntelek és sok gyönyörködni való kézimunkát várok ide. Legyen varázstűd, sok idővel. (csiribú-csiribá)
Örülök, hogy olvasol. ;)

Cimpulusz povedal(a)...

Szia!:)

Még nem ismerjük egymást de látom olvasol engem:)...nézzd vissza a régit is az elejéről ha van türelmed, ott rengeteg munkám van... cimpulusz.freeblog.hu....

Cimpi

Christine povedal(a)...

Köszönöm a szíves fogadtatást, igyekszem minél több képet feltenni:)
Cimpi, ahogy hazaérek, "rajtad vagyok":) mármint a szemem. mármint a blogodon. a régin.

Hmmm, nem kéne törölni ezt a kommentárt?:)

Timea povedal(a)...

szia:), én is köszöntelek, szépek a párnák! Az utcát én is tervezem kihímezni, drukk a hajóshoz!!! Várom a többi képedet.:)

Christine povedal(a)...

Szia Tímea, örülök hogy te is olvasol:) Annyit azért szívemből ajánlok, legalább 10x gondold át, belekezdesz-e abba a képbe:) Eléggé unalmas 3 szinnel himezni, egyfolytában összekevertem a színeket, bár ez a virágoknál nem látszik:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon