Nem bolondozok, tényleg blogolok:)

Régen jártam már erre... Mostanában még blogokat nézegetni sem volt időm, de olyan jó volt most egyszerre mindet átnézni, és milyen sok szép dolog született... Elmaradásom oka: munka. Mint mindig. Szombat-vasárnap is egyfolytában dolgoztam, két napot szüneteltem az ünnepek alatt, egyik nap azért, mert eltemettük a papámat:(, húsvéthétfőn pedig az egyik barátomnak segítettem adóbevallani. Egészen pontosan 92 óra túlórám van, amiből összvissz 32-t fizetnek ki. De már vége, és pénteken szabizok. Jó is, a hajam már szörnyű, el kell mennem fodrászhoz. Azért alkottam is ez alatt a hosszú március alatt, másra nem is volt energiám. Igazság szerint nem fejeztem be semmit, de azért mutogatok.

- elkészült pár négyzetecske (immár három színben, összesen 27 darab (alig vagyok lemaradva...)):


Ilyen lesz nagykorában:



- a barna pulcsimmal is haladtam egy kicsit, megvan a hátulja és az eleje is. Majd ha kimosom és kifeszítem, jobban fog látszódni a minta, remélem... A mintában sajnos találtam hibát, de már nem volt kedvem visszafejteni, az még jóval az eleje szétválasztása előtt volt, sokat kellett volna vesződnöm vele. Ha jobban megfigyelitek, a szétválasztás alatt van egy kis rész, ahol a középső minta jobb és bal oldalán simán kötöttem. Ott a minta mindkét oldalán hiányzik egy-egy fordítottan kötött sáv. Amúgy azt most megtanultam, hogy előre olvassam el a minta leírását, mert vagy két napot gondolkodtam, mire rájöttem, hogyan is kell szétválasztani az elejét. Így is máshogy csináltam szerintem, de nem baj.

Itt a bibi:


- a padon ülő gyerkőcök - sógornőjelöltem részére:

- talán korai még megmutatni, de ő a következő áldozatom:

Páromtól kaptam szülinapomra (az is márciusban volt:) egy jó kis IKEÁs fonaltartó dobozkát, legalábbis én annak neveztem ki. Amikor beleraktam a picike bobináimat, teljesen elvesztek benne... Valamit ki kéne találnom, pl. nagyobb bobinákat szerkeszteni:)



Aztán vettünk végre kanapét is, sőt olyan fajnul összerakodtam, hogy már élvezet a szobában lenni. Már a szoba közepén sem kell aludnunk, mert összeraktuk a puzzlet, 9.-én jön haza a keretezőtől, már alig várom...





Mára ennyit, már eleget fecsegtem... Egyébként kaptam meghívót a Ravelry-re, bár még egyáltalán nem tudom használni, de már elég sok mintát és ötletet találtam:)

4 comments:

Anonymný povedal(a)...

Nsgyon szuper ès praktikusnak tunik a fonaltartò Ikeàs szekrènyke, ilyet èn is akarok! Most az ùj lakàsban a legfobb gondom, hogy hol tartsam a fonalaimat, de most èn is korbenèzek az Ikeàban.
Egyenlore ùj varrògèpèrt lobbizok....:-)

Anonymný povedal(a)...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the TV de LCD, I hope you enjoy. The address is http://tv-lcd.blogspot.com. A hug.

Ami povedal(a)...

Boldog szülinapot utólag is! Nagyon jó a dobozkád!
A Ravelry-t pedig biztos élvezni fogod, én nagyon szeretem! Majd szólj, hogy milyen néven regisztráltál!

Anonymný povedal(a)...

Szia! nekem is ilyen fonaltartó dobozom van, én így tettem bele a gyári bobinákat: befűrészeltem a széelekt, és hurkapálcán lógnak. Kép is van róla : http://kreativkodasok.freeblog.hu/archives/2007/10/

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon