A selmecbányai Kálvária

Ezt meg kell mutatnom, mert annyira nagy hatást tett rám:)

Húsvét vasárnap látogattunk el a Kálváriához. Sajnos fényképezőgépet nem vittünk, úgyis eléggé borús és szeles volt az idő... Szóval ezek nem saját képek.


A Kálváriát 1744-ben kezdték építeni a jezsuiták. Három templom és sok apró kápolna alkotja. Európa-szerte a kápolnák Jézus szenvedéseit elevenítik fel, a keresztút egyes stációi ezek. A klasszikus 12 stáció helyett azonban ezekből a selmecbányai kápolnákból 7 Jézus, 7 pedig Mária szenvedéseit mutatják. A három templom közül a felsőt német, a középsőt magyar, az alsót pedig tót templomnak is hívták, mert búcsú alkalmával ilyen nyelven tartottak bennük misét. A szóbeszéd szerint azért épült a tótok temploma a hegy alján, mert lusták voltak feljebb menni:)


Egyébként a Kálvária nagyon romos állapotban van. Az elmúlt években kezdték rekonstruálni, amikor ott jártunk, az alsó templom teljesen fel volt "állásozva". A vastag por és festégréteg alól gyönyörű freskók kerültek elő.

A kápolnákat örökbe lehet fogadni, ezáltal viszont a felújítás költésgét fizetni kell:)

A felső templomhoz kissé vadregényes, meredek, de pazar út vezet. Teljességgel megéri felmenni, mert a kilátás is káprázatos.
Képek innen: www.adam.cz, www.slovakia.travel

4 comments:

Manka povedal(a)...

Szia! Ha szeretnél jelentkezni a játékomra, akkor ott kell, ahol eredetileg meghirdettem .

Betsy povedal(a)...

Most úgy érzem mintha a szívem egy satuba fogtad volna és erősen rászorítanál... :) Volt szerencsém egyszer balekként majd Firmaként visszatérni Selmecbányára... Mindannyiszor elbűvölt a szépsége: a Terasz, a girbe-görbe utcák, a déli harangjáték, az Abszint-tó, Paradicsom hegyi kilátás... :) A Világ legszebb városa! :)
Jó Szerencsét!

Christine povedal(a)...

Én is szeretem ezt a várost... Szerencse, hogy olyan közel vagyunk hozzá:)

Jucus povedal(a)...

Én még nem jártam itt, úgyhogy köszi a képeket! Mesebeli egy hely! Bárcsak minden műemlék jó kezekbe kerülne és restaurálnák meg vigyáznának rájuk!

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon