Peti tegnap szóvá tette, hogy jócskán lemaradtam blogírásban. Igaza is van... Nade kinek van kedve olyan nagy melegben blogolni, ami az elmúlt napokban volt? Ráadásul a tábor óta próbáltam behozni a munkai lemaradásomat, és csak mára sikerült, ezen a héten pedig előre kell dolgoznom, hogy a jövő heti római vakáció után ne kelljen megszakadnom a munkában:) Még a héten próbálom behozni a blogos lemaradásomat, hogy aztán rengeteg római képet rakhassak ide fel.
Gondoltam, hogy jó lenne a nyaralásaimat valamilyen módon hímzésben is megörökíteni. Igaz, hogy 10 évenként történik meg velem az, hogy külföldre is kijutok, úgyhogy lesz időm meghímezni az első képet, a Colosseumot. Keresgéltem a neten, de igazából csak két kép fogott meg Rómáról/Vatikánról: az első ismert, John Clayton Szent Péter bazilikája:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyH_nrMGBnlXSxUiOfoubtva-a9nQ8Pn4ArdE3HpGIg0X-PwCuuz9V3D1YqVhxXzLuXNN7qpPnf9Rthiu507SpcxY_TPhxBzaEXiTHKVKBim_AmLcSpluPXDbvjwtqVSwJpz5ICXHe0C6k/s320/vatican07.JPG)
A másodikra pedig csak egészen véletlenül találtam, de ez valami gyönyörű, főleg ahogy bekeretezték, ezt a képet biztosan kihímzem majd. Rákerestem a kínain is, sajnos nincs fent, úgyhogy kénytelen voltam 2 év után rájönni, hogy miért is nem működik a PayPal-om (0 volt a limitem internetes vásárlásokra:). Hosszas internetes segítség után megoldottam a problémát, és péntekre potom 6 dollárért hozzájutottam a mintához. A baj már csak az, hogy szerintem nem ez lesz az utolsó internetes rendelésem:S De azért próbálom fékezni magamat:)) A minta egyébként a Jiffy Craft stúdióból való (www.jiffypatternshop.com), 14-es Aidára hímezve 24 x 36,5 cm lesz, 56 színnel.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhK37cpcVyJtIRXBaR3ZkXLr3pERY4c6-fx1csrEquJQFuEOSZsplCv7K4rUbNvy6p1VDRHgctIrRb62J-MLQpYu0F52Obq6-jYJn3M03c7klhlzNOKWjWLqX7jfOA7PaQKyalvIIZ6G9z8/s320/2091_pd1294676_1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggAS2asb5S-r8s6h38rpvE3Cz32DSTN_F3Wow6LcnElpR7MeyTC8h6fYvnjWyrA-Jwecn8y6-xmSdb0w16PxCESPdKURrDa7s9B_8AKDP-pVBZvMzDkBri9FrwypRSvxGwxa2Q0a4oMzN2/s320/2091_pd1294676_3.jpg)
Gyönyörű, nem?
Alig várom már az utazást... Hétfőn délután 4 órakor indulunk, a program szerint rengeteg helyen megfordulunk majd, egy egész napot pedig Vatikánban fogunk tölteni. Majd imádkozom zongoráért karácsonyra... Na meg persze világbékéért ugyebár. Az kell.
Gondoltam, hogy jó lenne a nyaralásaimat valamilyen módon hímzésben is megörökíteni. Igaz, hogy 10 évenként történik meg velem az, hogy külföldre is kijutok, úgyhogy lesz időm meghímezni az első képet, a Colosseumot. Keresgéltem a neten, de igazából csak két kép fogott meg Rómáról/Vatikánról: az első ismert, John Clayton Szent Péter bazilikája:
A másodikra pedig csak egészen véletlenül találtam, de ez valami gyönyörű, főleg ahogy bekeretezték, ezt a képet biztosan kihímzem majd. Rákerestem a kínain is, sajnos nincs fent, úgyhogy kénytelen voltam 2 év után rájönni, hogy miért is nem működik a PayPal-om (0 volt a limitem internetes vásárlásokra:). Hosszas internetes segítség után megoldottam a problémát, és péntekre potom 6 dollárért hozzájutottam a mintához. A baj már csak az, hogy szerintem nem ez lesz az utolsó internetes rendelésem:S De azért próbálom fékezni magamat:)) A minta egyébként a Jiffy Craft stúdióból való (www.jiffypatternshop.com), 14-es Aidára hímezve 24 x 36,5 cm lesz, 56 színnel.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhK37cpcVyJtIRXBaR3ZkXLr3pERY4c6-fx1csrEquJQFuEOSZsplCv7K4rUbNvy6p1VDRHgctIrRb62J-MLQpYu0F52Obq6-jYJn3M03c7klhlzNOKWjWLqX7jfOA7PaQKyalvIIZ6G9z8/s320/2091_pd1294676_1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggAS2asb5S-r8s6h38rpvE3Cz32DSTN_F3Wow6LcnElpR7MeyTC8h6fYvnjWyrA-Jwecn8y6-xmSdb0w16PxCESPdKURrDa7s9B_8AKDP-pVBZvMzDkBri9FrwypRSvxGwxa2Q0a4oMzN2/s320/2091_pd1294676_3.jpg)
Gyönyörű, nem?
Alig várom már az utazást... Hétfőn délután 4 órakor indulunk, a program szerint rengeteg helyen megfordulunk majd, egy egész napot pedig Vatikánban fogunk tölteni. Majd imádkozom zongoráért karácsonyra... Na meg persze világbékéért ugyebár. Az kell.
2 comments:
Christine, éppen most néztem a travel
csatornán egy filmet Rómáról :)
Izgalmas lesz a képeket is hímezni:)
Szép római élményeket kívánok nektek!
Én pár éve voltam, szintén egy teljes nap a Vatikánban!
Imádtam! Az egész országot, és azóta is! :)
Szóval én is szép utat, és sok élményt kívánok!
Zverejnenie komentára