Hello November!


Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a hónap, köszönhetően az októberi kihívás-listámnak, Hajninak, akivel szinte naponta levelet váltottunk, és Panninak, aki olyan okos és szép és ragaszkodó gyerek, és persze Petinek, aki, hát, Peti:) Októberben elég sokat blogoltam, aminek nagyon örülök, bár sok minden másról akartam még írni, nade majd novemberben. Az októberi terveim közül sikerült elkészíteni a tűpárnát, és majdnem befejeztem a bisztró kontúrját is. Voltunk a baba-mama klubban, igaz, csak egyszer, de nem igazán jött be. A pozsonyi csajok olyan mások, nem épp a közvetlenség jellemző rájuk... Majdnem kész a nappali, sok felesleges dolog egyelőre egy dobozban várja a szebb napokat, már csak a bútorokat kell eltologatni és felmosni alóluk a porcicákat. A konyha a jövő zenéje marad. A blog őszi ruhája megvan, bár nem érzem magaménak, úgyhogy folytatása következik. Hivatalos cuccok. Khmmm. Az egészségügyi biztosítót lerendeztem, az fontos volt, valamint ma végre megjött a pénz az áprilisban megszüntetett életbiztosításomból, csak annyi kellett hozzá, hogy bemenjek hozzájuk és csúnyán nézzek. Az októberi felhalmozott újságaim száma apadt, sok jó ötletet találtam. Már elővettem a novemberieket is, kíváncsi vagyok, mit tartogatnak számomra. Muffin egészen pontosan 50 darab készült, ami nálam már soknak számít, igaz, csak három fajta volt, de így is örülök:))

Közeledik december, a kedvenc hónapom, meglepit is tartogatok, de addig még itt egy hónap, amit végig kell csinálnunk, és én már előre örülök ezekre:

- elkezdem a karácsonyi sk ajándékokat (nem készülök sokkal, de jó lenne elkészülni velük, nem megint az utolsó pillanatra hagyni)
- rendet rakok a kreatív szekrénykémben, a fonalas dobozomban
- szelektálom a novemberi újságokat
- befejezem a konyhát
- megvarrom Panni takaróját (hát ezt is már jó három éve csinálom, akkor még egy barátnőm kisfiának kezdtem, de nem lett belőle semmi) - ehhez viszont egy hétre haza kell mennünk Balonyra, nekem nincs varrógépem (és amúgy sem tudok varrni)
- tornázni fogok, főleg fitlabdán, ha már megvettem magamnak, de szeretnék több féle tornát kipróbálni, hogy ne legyen unalmas
- elolvasok egy kölcsön és egy félbehagyott könyvemet
- rendbe rakom a DVD-ket, novemberben a sorozatokat, és kipótítom, ahol hiányzik egy évad.

Ennyi lenne. Ami még pluszba jön, annak csak örülni fogok. Szép novembert mindenkinek!

2 comments:

Rozy povedal(a)...

Szép terv :-) és a hímzés hol marad?

Christine povedal(a)...

Hmm, nem is terveztem hímzést?:) A bisztrót akarom befejezni, a karácsonyi SAL képet - még nem is kezdtem, és a sütikiszúró tetejére a hímzést. Azért ez elég sok... De meglátjuk, mi sikerül belőle.

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon