Nagy Karácsonyi Készülődés 2015


Korai? Talán. De az üzletek is el vannak már árasztva karácsonyi díszekkel, dekorációkkal, akkor miért ne kezdhetnék én is készülni már a kedvenc ünnepemre? Jól jön az is, hogy még a picur megérkezése előtt lassanként rendbeteszem a lakást, hisz a karácsonyi készülődés egy része a rendrakásról, lomtalanításról szól, valamint a stresszmentes készülődésről, tervezésről, vásárlásról.

Eddig minden évben rohanás volt a karácsony, hisz azért mindenki szerette volna, ha együtt karácsonyozna a család: anyu, Peti szülei, keresztszülei, dédiék. De persze az ünnep csak három napos, így valaki mindig kimaradt... Itthon pedig még a karácsonyfa díszítésére sem maradt idő. Ebben az évben szeretnék végre valamilyen rendszert vinni a dologba, valamint számunkra is kialakítani a saját karácsonyi szokásainkat, úgy, hogy azért mégis mindenkivel együtt legyünk. Megkértem ezért Peti szüleit, hogy a Szentestét idén töltsék velünk, és ha sógoromék is átjönnének legalább vacsorára vagy ajándékozásra, annak nagyon-nagyon örülnénk. Anyut is felhoznánk Pozsonyba, így ő sem maradna ki:) A másik két ünnepen pedig mehetnénk a szokásos családlátogatóba.

Vártam már nagyon a Rendteremtő blog Nagy Karácsonyi Készülődés sorozatát. Ez egy 10 hetes program, amikor szépen sorban kitakarítjuk az egész lakást, eltervezünk mindent. Fontos, hogy listákat írunk:), főleg az első hetekben. Lehet pipálni ezerrel. Az első hét október 19-től 25-éig tart, témája pedig a Tervezés és listaírás. Lássuk, mi lesz a feladatom ezen a héten.


  1. Elkészíteni a karácsonyi tervezős mappát - én a határidőnaplómba szeretnék egy fejezetet nyitni ennek a témának (persze még a határidőnaplóm sincs kész:). Épp csütörtöktől lesznek a LIDL-ben karácsonyi, téli témájú dekorációs papírok, ragacsok, ezeket fogom felhasználni hozzá. A Rendteremtő blogon vannak letölthető és nyomtatható listák, de én valószínűleg kézzel csinálom majd, mert nincs festék a nyomtatónkban (és amúgy is A5-ös méretű lesz a naplóm).
  2. Összeírni, kinek küldünk karácsonyi lapot
  3. Ajándéklistát készíteni - már vannak terveim, ki mit kap, de még nincs összeírva, és szerintem a felét már el is felejtettem. Valamint vannak dolgok, amiket e-bayen szeretnék rendelni, és azt időben kéne. Jó lenne, ha az ajándéklistával még október végéig végeznék.
  4. Összeállítani az ünnepi menüt, bevásárlólistát készíteni - nekem csak 24-ére kell menüt írnom, és abból is valószínűleg csak egy részét kell elkészítenem, így könnyű a dolgom:) Meg sütiket szeretnék sütni
  5. Egyéb listákat készíteni - hogy semmit se felejtsek el karácsonyig. Pl. szeretném összeszedni az össze-vissza található karácsonyi zenéket, és egy albumot készíteni belőle, kell venni karácsonyi terítőt, legalább 2 összecsukható széket, és ilyesmi...
  6. Előszoba lomtalanítása és takarítása - van két nagy szekrényünk, ami mindent elnyel (és fogalmam sincs, mi mindent...), és egy polcos szekrényünk.
Szeretném, ha végre az életben végigcsinálnék valamit, úgyhogy itt is dokumentálni fogom, hogy haladok majd. Készülődésre fel!

2 comments:

IsaBella povedal(a)...

Szerintem nem volt korai, én már szeptember óta egyre karácsonyibb lázban égek. :) Köszi a tippet, mindjárt ellátogatok a Rendteremtő blogra. :)

Kristína povedal(a)...

Nekem azért kell is a rezerva, természetesen csak a tervek felét (?) sikerült véghez vinnem a héten... Kéne egy olyan plusz hét, amikor az elmaradtak kerülhetnek sorra:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon