Hímzett húsvéti tojás #1

Múlt héten muszáj volt már tűt venni a kezembe. Szerencsére a gyerekek nagyjából időben elalszanak, Peti ebben rengeteget segít. Míg én Kispetit szoptatom ájulásba, addig Peti Pannit altatja a szobájában, hogy aztán éjjel mind a négyen a nagy ágyban nyomorogjunk a hálószobában:)

Anyu már második éve egy keresztszemes újság előfizetését kapja bátyáméktól. Igazság szerint sok mindent eddig még nem találtam benne, de a két utolsó újságban végre találtam kedvemre valót. Most hímzett tojásokat néztem ki magamnak (többek között). A minta gyorsan elkészíthető, négyet kell belőle készíteni, majd egy hungarocell tojásra felragasztani. Eredetileg 12 cm-es egy minta, de én kisebb lyukú hímzőanyagra készítettem, így csak 10 cm lett (a kisebb tojás amúgy is jobban tetszik, vettem egy 12 cm-eset, hatalmas, nem tudnám barkára felakasztani). Egyelőre egyet hímeztem ki, de igyekszem még húsvét előtt befejezni a többi részt is. 4 fajta tojás van, mind nagyon tetszik.




 
christine blogja Blog Design by Ipietoon