Első igazi sütésem

Néha-néha rámjön az ötperc, és olyankor nagyon el akarok már költözni saját lakásba (és ez a mostani 5 perc úgy érzem, sokáig rajtam marad), de akkor eszembe jut, hogy hát én még csak főzni sem tudok. Oké, oké, persze bundáskenyér, rakottkrumpli, palacsinta és kirántotthús megmegy, de talán ez az összes tudományom. Namármost múlt héten kitaláltam, hogy szombaton mindenképpen kakaóscsigát készítek (gondoltam, szombat reggelre úgyis lemondok erről a tervről, de nem:) Szóval neki is láttam, az eredmény kiábrándító lett, megdobálhattuk volna vele a Társulatot Komáromban, mert megnéztük ám mi is az István a királyt:), de nem tettük, mert tökéletes volt az előadás. Tehát az eredmény 0, kemény, keserű a csoki, de mégis sikerélmény, mert:

1. Peti azt mondta, ügyesen mozgok a konyhában,
2. az élesztőm "futott", mint az őrült, pedig azt sem tudtam, hogy kell kinéznie, ha fut,
3. a tésztám megkelt,
4. Peti anyukája is megdícsért, hogy szebbek a csigáim, mint az övéi szoktak lenni.

Nekem nagyjából mindig a mértékegységekkel van problémám, ha nincs leírva a szakácskönyvben pontosan, hogy x dl tej kell ahhoz, hogy jó legyen a tészta, akkor nem tudom, mennyi kell. Meg amúgy is, milyen az a közepes lágyságú tészta?? Az enyém úgy egybeállt, könnyű volt nyomkodni, de Peti anyukája mondta, hogy ő a tésztáját kevergetni tudja fakanállal. Most akkor nem tudom, mi a jó:) De legközelebb már érzem, hogy jobban fog sikerülni. Ennyi sikerélmény azt hiszem, elég egy hónapra, októberben mást főzök-sütök:)