Mivel ketten is kipécéztek már maguknak, név szerint Soleil és Manyesz, itt az idő, hogy írjak magamról 7 dolgot, amit eddig még nem tudhattatok rólam...
- Tudom, hogy rossz szokás, és nem is egészséges, de minden reggelire csokit vagy kekszet eszem. Nem indulhat el úgy nap, hogy ne édesítsem meg az életemet:) Szerencsére az alkatom (egyelőre) megengedi, hogy ne diétázzak:) Kedvencem a Milka Joy...
- Szeretek egyedül lenni, és ez az utóbbi egy évben mindennapos kívánságom (6an lakunk egy lakásban úgy, hogy csak bejárati ajtónk van:(. Szeretem, ha azzal foglalkozhatok, amivel akarok, nézni a kedvenc filmjeimet megszakítás nélkül egy bögre forró teával a kezemben, hímezni vagy kötni közben...
- Az utóbbi egy-két évben nem tudtam úgy végignézni egy filmet sem, hogy közben ne lett volna kötés vagy hímzés vagy bármi más a kezemben, de közben vágyom arra is, hogy párom ölében fekve vagy összeölelkezve nézzünk meg egy jó filmet...
- Szeretek olvasni, kedvenceim Jane Austen és Szabó Magda, egyszer szeretném az összes könyvüket megszerezni. Jane Austen könyveinek filmes változatait imádom, a Büszkeség és balítéletet már számtalanszor megnéztem. Ezen kívül még szeretem a történelmi romantikus filmeket, pl. a Trisztán és Izoldát, Mennyei királyságot, Tróját...
- Bár már befejeztem az egyetemet, új szakma után kacsintgatok, német-szlovák, vagy német-magyar tolmács szeretnék lenni. Szinte gyűjtöm a nyelvkönyveket. Tanulni persze egyelőre lusta vagyok.
- Minden vágyam, hogy egyszer a saját szállodámat vezethessem.
- Annyi mindennel szeretnék foglalkozni egyszerre (kötni-hímezni-olvasni-filmet nézni-rejtvényt fejteni-tanulni) délutánonként, hogy néha amikor hazaérek, inkább unatkozom, minthogy valamibe belekezdjek, vagy valami kárára mást csináljak:)
+ 1 - rettentően irigy vagyok, még azt sem szeretem, ha a szobánkban mászkálnak. Ez kb. 1 éve jött ki rajtam, amikor párom bátyjához költöztünk, és egyfolytában van a szobánkban valaki, nincs egy nyugodt embermentes napunk. Csütörtök estémet például tökéletesen tönkretette egy srác, a báty "cégestársa", aki távollétünkben bejött a szobába és kávéval leöntötte a Jane Austen könyvemet (!), a hímzésemet (!) és a világos krémszínű kanapénkat, és mire megjöttünk volna, szépen elhúzott. Azóta sem kért bocsánatot. Persze aztán meg engem néznek hülyének, amikor megkérdem, hogy mi a jó francot keresett a szobánkban... Szóval ennyi... Költözni akarok!!!
És akkor a játék szabályai:
1. linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett
2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve.
Nem tudom, kit pécézhetnék még ki magamnak, mert szinte már mindenki meg volt jelölve, úgyhogy én csak egy-két embert írok most:
Bucilla, Majonéz és Katica
És akkor a játék szabályai:
1. linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett
2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve.
Nem tudom, kit pécézhetnék még ki magamnak, mert szinte már mindenki meg volt jelölve, úgyhogy én csak egy-két embert írok most:
Bucilla, Majonéz és Katica
4 comments:
Teljesen megértem, hogy vágysz egy kis privát térre. Felháborító, hogy kedves tárgyaidat tönkre teszi valaki és elnézést se kér... De váljanak valóra vágyaid minél hamarabb (szálloda), és akkor nem lesz gondod szobára. ;-)
Köszönöm a kipécézést, ma eleget tettem a felhívásnak! :)
Szia!
Majonéz
koszi a jelolest, valaszoltam is!
bocsi kicsit hulyenek erzem magam! Mas katica-rol volt szo a jelolesedben, elnezest!!!
Katica, nem gond, örülök, hogy Te is válaszoltál, hisz téged is olvaslak, és most legalább megtudtam rólad egyetsmást:) Annyian voltak már megjelölve, hogy nem tudtam, én kit pécézzek ki, úgyhogy a 7-be még mindig beleférsz!
Zverejnenie komentára