Kreatív válság

Múlt héten kedden véget ért az "évvégi" hajtás, úgyhogy tulajdonképpen most semmilyen kifogásom sem lehetne, miért nem kreatívkodok. Mégsem tudok semmit felmutatni... Mindjárt másnap megérkezett a jó idő is, hétközben csak úgy ellézengtem az időt, hétvégén pedig Selmecbányán voltunk Petiék nyaralója körül rendet rakni. Nem sok kedvem van bármit is a kezembe fogni. Ezenkívül a PIF, amit csinálgatok, még nem publikus, négyzetek mindig egyformák, de már a 100.-nál tartok, jubilálok, és ezt azzal ünneplem meg, hogy egy ideig nem veszek kötőtűt a kezembe. Maciaimnak a hátterét csinálgatom, de nem igazán látványos a haladás. Az egyetlen publikus munka ez a Margaret Sherry Bee my Friend cicája, amit Melinda sógorasszonyjelöltemnek hímezgetek.


Ez egy napos munka, azóta már belekezdtem a második cicába is. Apró macsek, de hihetetlenül sok félszem van benne, amit Aidára nem valami kellemes hímezni.

Annyi tervem lenne hímzés és kötésügyileg is, de semmi kedvem hozzá. Nézegettem a mintáimat is új projekthez, de csak macikat és gyerekes dolgokat találtam, teljesen elment a kedvem. Amúgy is depis vagyok. Csak tudnám, hogy miért...

4 comments:

Jucus povedal(a)...

Úgy látszik, ezen sokunk átesik!:o) Én is épp egy MS - cicával vagyok félben!:o)

majonez povedal(a)...

Biztos még kell egy kis idő amíg igazán leeresztesz. Majd visszajön a kedved, meglátod! ;-)

Katica povedal(a)...

Szerintem is tùl sokat hajtottàl mostanàban. Nem olyan konnyu leàllni egyik pillanatròl a màsikra.
Azèrt fel a fejjel, itt a tavasz, mindjàr itt a nyàr, a nyaralàs!

Christine povedal(a)...

Jucus, láttam én is a macsekodat, az enyém is olyan kis paca egyelőre:) Már a második is megvan, holnap arról is teszek fel képet - remélem.

Már kezd visszajönni a kedvem, tegnap is jó sokat hímezgettem. Köszönöm lányok a biztatást!

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon