Jane Austen: A mansfieldi kastély

Ha egy romantikus könyvre vágyom, biztosan nem Danielle Steel vagy Rosemunde Pilcher regénye után nyúlok, hanem Jane Austent veszek a kezembe. Szeretem mindegyik történetét, bár néha jócskán idejétmúltak, néha bárgyúak, pár szereplő gondolkodásmódja egyszerűen idegesítő, de engem mégis leköt, pihentet, ellazít. Szeretem beleélni magam abba a korba, az édes semmittevés, olvasgatás, kézimunkázgatás, nagy séták, csodálatos bálok korába, amikor egy lány életcélja az volt, hogy minél gazdagabb férfihoz menjen feleségül, ha szerelmes, ha nem.
Sok helyen olvastam, hogy ez Austen leggyengébb regénye, de nekem mégis tetszett. Talán azért, mert a főszereplő nem az a csípősnyelvű, bátor lány, mint pl. Elisabeth Bennett, hanem félénk, visszahúzódó, kedves és előzékeny. Pont, mint én☺

Fanny Price-t tízéves korában elszakítják elszegényedett családjától, hogy gazdag rokonainál, édesanyja nővérénél nevelkedhessen. Fanny sosem felejti el, mekkora hálával tartozik rokonainak azért, hogy befogadták és nevelik, ezért előzékeny, segítőkész lánnyá cseperedik. A folytonos megaláztatást egyik nagynénje, Mrs. Norris részéről is csak azért tűri, mert tudja, alacsonyabb rendű a többieknél. Négy unokatestvére közül csak Edmund az, aki szeretettel fordul felé, segíti, védi a többiek gúnyolódásaitól. Mikor a lányok épp eladósorba kerülnek, a szomszédos parókiába beköltözik a Crawford testvérpár, Mary és Henry, akik teljesen felforgatják az unokatestvérek nyugalmas napjait. Heves érzelmeknek lehetünk hamarosan szem- és fültanúi, amiből csak Fanny marad ki, és ő az, aki átérzi ezeknek az érzelmeknek a hamisságát. Amikor végül Henry hirtelen "beleszeret", Fanny átlát rajta, majd kisebb-nagyobb sikerekkel próbál ellenállni a férfi tolakodó udvarlásának. Hiszen a szíve már rég az unokatestvéréé, aki sajnos Marybe szerelmes, Mary viszont rangján alulinak tartja hozzámenni egy lelkészhez... Ahogy Jane Austentól várhatjuk, az események lassan csörgedeznek, majd hirtelen, mintha megunta volna már a regény írását, beüt a katasztrófa, és végül a jó elnyeri méltó jutalmát, illetve a párját. Pl. jelen esetben a 600 oldalas könyvből 570 oldal "csörgedezik", az utolsó 30 oldalon pedig megtudhatjuk, mi lesz a szereplők sorsa. De én talán éppen ezért szeretem.

Fanny mellett még Lady Bertram volt a kedvencem, a kissé szenilis nagynéni, aki még egy délutáni rövidke sétától is ki tudott fáradni (bár nem emlékszem, hogy bármikor sétált volna), és napjai nagy részét a kanapén töltötte valami fontos kézimunkával. Ő volt az, akinek a nap minden egyes percében feltétlenül szüksége volt Fanny segítségére, jelenlétére. Így Fanny fontosnak érezhette magát, de végülis Lady Bertram annyira szerette Fannyt, hogy nem akart megválni tőle...

Nekem az új, fehér borítós könyv van meg ebből a regényből, és mivel a Meggyőző érvek és A klastrom titkát is magaménak tudhatom ebből a szériából, most már gyűjtőnek mondhatom magamat:) Csak az Értelem és érzelem a kakukktojás, de persze el nem cserélném semmiért. Remélem egyszer majd az egész sorozatot beszerezhetem.

A regényből film is készült, nemsokára azt is megnézem, állítólag jócskán átírták a történetet...

Itt pedig a klasszikus papír öltöztetős babákhoz találtam két Jane Austen regényhős ruhát.

Nyihahaaaa keretezve

Tegnap majd két hét után végre visszakerült hozzánk az autónk, Peti szerint új seggel és pisilővel..., úgyhogy végre elmehettünk a keretezőhöz a képekért. Anyu két képét kereteztettem be, de nem akartam megbontani a csomagolást, ezért nem is fényképeztem le őket. Még jóval idő előtt elkészültek a Katalin-napi lovak is:) Nagyon egyszerű, sötétbarna keretet választottam paszpartu nélkül, élőben hihetetlenül jól néz ki.

Sajnos csak jövő hétvégén tudom átadni a képet, de örömmel tölt el a tudat, hogy jóval "termin" előtt elkészültem:)
Tegnap semmire sem jutottam a hímzéskényszerem megfejtésében, megelőzésében, igaz, nem is szedtem elő a kellékeimet:) Nektek mi az ellenszeretek olyan esetekre, ha unjátok az összes megkezdett munkát, de lelkiismeret-furdalásotok van újba kezdeni? Vagy nincs is lelkiismeret-furdalásotok?:)

Fehér tigris (2)

Szóval Peti megkért, fejezzem be neki (egyszer) a tigrist. Ami elméletileg fehér, de egyelőre nem sok jelét látom, hogy halványodna a kép... Remélem azért a végeredmény szép lesz.
Elfogyott a szürke fonalam, úgyhogy ma kénytelen leszek valami újba kezdeni, a tündérbe vagy esetleg valami másba... Jó lenne egy kis váltás, kezdem úgy érezni, hogy laposodik a blogom, meg én sem élvezem már annyira a hímzést, mint régebben. Mintha csak kényszerből csinálnám, hogy végére érjek a dolgaimnak, aztán meg teljesen kifáradok a kényszerítésbe. Nem jó ez így...

Júliusban kezdtem el a tigrist, egy pár napot hímeztem, aztán félre is tettem. Utoljára itt tartottam vele:

Múlt héten elég sokat sikerült böknöm bele, mert azért haladós minta, de mivel épp az a fonalam hiányzik, amelyikből most sokat kéne hímeznem, kezdem elveszteni a fonalat:) Úgyhogy tényleg félre is teszem addig, amíg nem jutok el üzletbe. Egyébként ezt a képet még szombat reggel fényképeztem, azóta tegnap estig elég sokat sikerült haladnom vele. Hmm, ez a kép ezerszer jobban tetszik, mint az első sötétebb. Az igazság valahol a kettő között van, mint általában...:)

Butterfly Pillow (x+2)

Múlt hétvégén, bár még nem sikerült teljesen behoznom magamat Született feleségek terén, azért megnéztem 10 részt a 6. évadból. Ezalatt lelkesen böködtem a lepkés párnámat, hátha elkészül egyszer. Azért volt némi sikerélményem, míg el nem fogyott a sötétzöld fonalam és a türelmem, valamint mert nem Alonso nyerte a világbajnokságot.

Itt viszont abba kellett hagynom, megígértem Petinek, hogy kihímzem a tigrisét.

Nyereményem

Végre rámkacsintott Fortuna, és életemben másodszor (harmadszor?) sikerült nyernem valamit. De most nem is a nyerés maga foglalkoztat engem, hanem az, amit nyertem! Nagyon-nagyon örülök, hogy játszhattam Edittel, és végre egy olyan kalocsai terítő tulajdonosa lehetek, amin van mit hímezni:) Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van a többiekkel szemben, hiszen tudom, hogy semmi esélyem nincs ebben az évben kihímezni, de amúgy sem lenne most hova tennem, majd csak jövőre a saját lakásba (kopp-kopp, lekopogom). Azért hétvégén megkeresem otthon a hímzőkeretemet, és nekiállok a hímzésnek. Fonal az van:) Edit, még egyszer nagyon köszönöm!!!

Ja és a csomagban volt egy meglepi bónusz terítőcske is:)

Butterfly Pillow (x+1)

Utoljára 2008. júliusában volt kezemben ez a kép, de most a színek utáni vágyódásom döntött, és újra előkotortam a hímzős dobozom mélyéről. 2,5 éve itt tartottam:

Mióta pedig befejeztem a lovakat, ennyit sikerült vele haladnom:


Szerintem elég sokat, és most a zöld és fekete részeket is folyamatosan hímeztem, hogy a végén ne maradjon megint hátra a sok unalmas öltés, és ne tegyem megint félre egy évtizedre... Élőben azért nem ilyen szemcsés a kép.

Tegnap végre sikerült elmennem a keretezőhöz is, elvittem a lovakat és anyu 2 képét. Először a lovaknak ugyanazt a paszpartut és keretet akartam választani, mint amilyen az újságban is volt (világos krémszínű paszpartu és hasonló színű keret), de a képhez illesztve nekem nem tetszett. Így maradt az egyszerű sötétbarna keret szorosan a képhez illesztve. Remélem, jó lesz az összhatás. Csütörtökön elméletileg már mehetek is érte.

Ma két hét óta először történt velem jó dolog, kaptam ajándékba egy pár kontaktlencsét egy hónapra, ami azért nagyon jó, hisz 3 hónapra 29 eurót fizetek. Tegnap pedig foglaltunk jegyet a HP 7/1-es részére november 27-ére:) Remélem már rendbejön minden, én hiszem, hogy a rossz napok után valami jónak is kell jönnie:))

Prága, 2010.10.22-24. (2)

És akkor irány a legfőbb nevezetesség, a Károly-híd!!! Kilátás még messziről:

IV. Károly:A hídra vezető torony:
Kilátás a hídról:
És kilátás a hídon:)
Innen megintcsak keskeny utcákon jutottunk fel a prágai várhoz:

és a Szent-Vitus székesegyházhoz:Innen a libegőhöz akartunk menni, megkukkantani a labirintust, a csillagvizsgálót, de a jó kis dombramászás felénél rájöttünk, hogy hihetetlenül éhesek vagyunk, így nekiláttunk kielégíteni általános szükségletünket. Közben elsétáltunk még a Táncoló ház mellett, ami Frank Gehry építész munkája (kép a wikiről):

Délután egy kis pihenő után még egyszer kimentünk a városba, de már csak céltalanul bolyongtunk, bár nem is annyira céltalanul, helyjegyet mentünk venni a vonatállomásra.

Vasárnap Vyšehrad volt az úticél. Itt egy újabb gyönyörű templom, a Szent Péter és Pál templom, valamint egy sírkert található, benne olyan híres emberek sírjával, mint Bedřich Smetana, Antonín Dvořák, Karel Čapek, Alfons Mucha, Božena Němcová, valamint számunkra még sok ismert ember sírja... Csodálatos a sírkert, főleg így ősszel... Zizegő falevelek, gesztenye, szobrocskák, valamint egy kismókus:)

Sok időnk maradt még a vonat indulásáig, úgyhogy a vasútállomásig tartó hosszú utat gyalog tettük meg a Moldva folyó mentén. Sok-sok hattyút, sirályt láttunk. Volt itt még egy érdekes "műemlék", a keresztrefeszített Jézus volt megformálva cipőkből, de sehol sem találok róla képet az interneten. Nagyon érdekes volt...

És nem maradt más hátra, mint megebédelni és várni a vonatra, és újra megérkezni az "unalmas" Pozsonyba...

Prága, 2010.10.22-24. (1)

Mivel október végén, november elején sok kellemetlen dolog történt velem, nem is dicsekedtem azzal, hogy még októberben egy hosszú hétvégét Prágában töltöttünk. A 6 éves évfordulónk volt az alkalom, ilyen régóta kell Petinek elviselnie engem:)

Vonattal mentünk, igaz, így egy kicsit meg volt kötve a kezünk, illetve az időnk, de ez volt az olcsóbb megoldás, és még a parkolással sem volt problémánk. 4-4,5 órát utaztunk Pozsonyból, de a vonatút kellemes volt (jobb, mint buszban nyomorogni), és szép tájakat láttunk. Egy kényelmes hotelben szálltunk meg, ami nem volt fényűző, de a célnak (alvás) éppen megfelelt:) Tiszta volt, nem volt se hideg, se meleg, és nem is volt messze a vasúttól és a városközponttól sem. A reggeli pedig a rómaival összehasonlíthatatlan volt! Míg Rómában minden reggel croissant vagy száraz kenyér volt, itt hihetetlen nagy volt a választék!

Erre a kirándulásra egyáltalán nem készültünk fel előre. Pénteken délben, miután megérkeztünk, vettünk magunknak egy kis turistatérképet, és nagyjából felkerestünk minden látnivalót. Igaz, templomokba és múzeumokba nem mentünk be (Rómában elég volt egy évre:)), de így is egy csomó új élménnyel lettünk gazdagabbak. Ami kimaradt, majd felkeressük később:) Kb. 30 km-t gyalogoltunk le a 3 nap alatt. Ragyogó időnk volt péntek-szombaton (de rettentő hideg), vasárnap beborult, de nem esett az eső.

Pénteken egy óra körül értünk be Prágába. Mindjárt találtunk magunknak egy jó helyet, Svet Kníh (Könyvek világa) a neve:) Akkor csak térképért mentünk, de később visszalátogattunk (és nem vettünk semmit). Ezután felkerestük a hotelt, majd egy kis pihenő után elindultunk éttermet keresni, majd megnézni a várost. Erre a napra már nem sok látnivalót terveztünk be, mert az utazás eléggé kifárasztott. Így is elég sokat kóboroltunk a belvárosban. Nem lepett meg, de az épületek szinte ugyanolyanok, mint Pozsonyban. Ugyanaz az építészeti stílus, formák, színek (és a villamosok is:)). Persze a látványosságok, templomok, várak mind egyediek. Nagyon tetszett, hogy az összes műemlék, szobor, épület kissé megfeketedett vagy megbarnult, ezáltal szépen kiemelkedett a többi épület közül.

Pénteken csatangolásaink során eljutottunk az Óvárosi városházához, ami Prága legmagasabb tornyával büszkélkedhet, 91 méter magasra nyúl. És Peti engem felráncigált a torony tetejére. Természetesen tériszonyom van. Azzal nem büszkélkednék, hogy tettem meg a felfelé vezető utat:) De a kilátás kárpótolt mindenért. (A pénteki képek nagyjából a wikipediáról)

Tovább csatangolva eljutottunk a Nemzeti Színház épületéhez, rikító, csicsás épület:)

Onnan pedig tovább mentünk a Václav térre, a sétáló utcára, ami a Nemzeti Múzeummal "végződik" (vagy kezdődik). Ide sajnos már nem jutottunk be, de majd legközelebb...

Másnap aztán nyakunkba vettük a várost. Megint a Václav téren kezdtük. Innen első utunk a Községházához (Obecni dum) vezetett:

Innen már saját képek következnek:

A kapun átjutva kacskaringós sétálóutcákon eljutottunk az Orlojig, ami kicsit csalódás volt, mert olyan apróka volt (de nagyon szép):

Egy épület az Orloj közelében:

Az Orljojtól szép kilátás nyílik a Tyn templomra (nem ez az egyetlen ilyen, hogy egy épület mögül kikukkant egy szépséges sötét épület). Már itthon tudtuk meg, hogy ebben a templomban van Tycho Brahe sírhelye:

Megnéztük, hol dolgoznak prágai kollegáim (míg mi egy eldugott kis utcácskán, addig ők a Károly-híd közelében, grrrrrr):