Malac"pörsű"


Minden év januárjában szembe jön velem ez a jó kis spórolásos ötlet, de még nem jutottunk el addig, hogy elkezdjünk spórolni. Nem is nagyon volt miért, mert míg mindketten dolgoztunk, általában megvettük azt, amit akartunk. Nagy kiránduláson, szabadságon egyelőre csak Rómában voltunk. Most viszont konkrét célunk van: szeretnénk eljutni Párizsba. Nem az idén, lehet nem is jövőre, de a közeljövőben, gyerekek nélkül. Így hát belevágtunk.

Amerikaiaknál (vagy angoloknál?) nagyon menő a heti spórolásos kihívás: az első héten spórolnak egy dollárt, a másodikon kettőt, a harmadikon hármat, és így tovább. Mivel az euró értéke nagyobb, mint a dolláré, és ugye a mi helyzetünk (fizetésünk) is más, mint az amerikaiaknak, úgy döntöttünk, hogy mi 50 centtel kezdjük, és hetente 50 centtel növeljük a spórolást. Így is az év végén már 100 euró körül kell majd spórolni (remélhetőleg akkor már lesz miből). Ma megcsináltam a táblázatot, 689 eurónak kéne majd lennie év végén. Remélem sokáig bírjuk majd. Aztán még egy kicsit hozzárakunk és:


1 comments:

Mónika povedal(a)...

Hajrá, sok sikert! Remélem tudjátok is tartani ezt a szokást!

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon