Hello Kitty-s sapka

Elkészültem Panni sapijával. Végül lehetett volna tényleg azzal az egy sor szaporítással kevesebb, amit háromszor lefejtettem, majd újrahorgoltam, mert így egy picit nagy lett, de legalább még egy-két évig hordhatja, ha tetszeni fog neki. A mintát, mint már írtam, a Pinteresten találtam, pontosabban itt. Szerintem nem ez volt az utolsó sapkahorgolási kísérletem, mert bár nem lett tökéletes, így is rengeteget tanultam belőle, és úgy érzem, van még hova fejlődnöm:)





Még két dolog jutott eszembe, aztán ígérem, befejezem ezt az amatőr létemre okoskodást... Ha jól értelmeztem a mintát, az egész sapkát körbe kellett volna horgolnom még egy sor fehér rövidpálcával, mielőtt a piros színnel körbehorgolom. Én ezt nem tettem meg, mert már így is kicsit nagynak tűnt a sapi. Viszont van benne logika, mert ha fehérrel körbehorgoltam volna, akkor a piros (főleg a füleknél) sokkal egyenletesebb lenne. A másik pedig, hogy a füleket nem kellett volna pontosan ugyanannyi pálcányira horgolni mindkét oldalon, mert így túlságosan előre kerültek. De a következő sapkánál jobban figyelek majd ezekre a dolgokra (is).

Talán három nap telt el a sapka befejezése és a szemek, orr és fülek horgolása között, és máris elfelejtettem, hogyan is kell az egyes pálcákat horgolni. A legjobb segítséget ezen az oldalon kaptam, képekkel, angol-amerikai megfelelőkkel együtt. Hogy ne kelljen majd mindig az interneten kutakodnom utána, később kinyomtatom és laminálom majd.

2 comments:

liliom povedal(a)...

Nagyon jó lett a sapi! :-)
Tetszik a blogod!

Kristína povedal(a)...

Köszönöm, a Te blogod is nagyon jó:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon