Hát, ez a karácsony is eltelt, és igazság szerint - szerencsére... Egyáltalán nem volt boldog és békés a szüleimnek köszönhetően, akik végigveszekedték az időt. Ma inkább eljöttem páromékhoz - mindjárt jobban érzem magam...
Rossz kedvemhez még az is hozzájárul, hogy holnaptól dolgozom, valószínűleg még hétvégén is...
Azért még szerencsére időben befejeztem Cimbit. A kontúrozás néhányszor szinte felesleges volt, alig látszik valami, főleg hogy sötétszürkével kellett kontúrozni. Itt-ott kitűnik egy-két fekete csík, de az nem sok. Tegnap anyum összevarrta - nem voltam otthon. Sajnos. Túl nagy lett a "rátét" a párnához képest, azaz az elején látszódik egy nagy Cimbi, párna semmi... De kész van. Nem láttam a reakciót, lehet nem is tetszik az új tulajdonosának, mert bátyám csak ma jött haza, én meg már páromnál vagyok, nade majd megkérdezem, tetszik-e. Íme Cimbi kontúrozva, majd párnásítva:
Miután kész lettem, felbobináztam a maradék fonalamat, hát elég sok van már belőle:)
Azt mondtam, hogy egy ideig hímzőtűt sem akarok látni, annyira fájt már néha a szemem, de miután Cimbi meglett, azon nyomban folytattam az utcácskámat. Nade azt már nem fényképeztem le... Majd ha jelentős haladást érek el:) De asszem most már nekiállok Peti karkötőjének. A fonalakat már elhoztam. Most már csak ki kéne nyomtatni a mintát... Brrr, itt milyen hideg van...

3 comments:
Nagyon tetszik! Cimbi fan vagyok. :-)
Esetleg csináljak neked is?:)
Nagyon kedves vagy, de ez annál komolyabb munka. :-*
Zverejnenie komentára