Újévi fogadalmak


Hát igen, megint eltelt egy év... Ilyenkor mindig visszanézek, mi is történt velem az utóbbi évben, vajon van-e ünnepelnivalóm az év utolsó napján. Hát, most nem is tudom... Történtek velem jó dolgok, viszont rosszak is. Sikeresen lediplomáztam, mérnöknő lettem, egy fokkal több szabadidőm van, sokat kreatívkodtam, blogírásba kezdtem, vettünk autót. Viszont szüleim nagyon összevesztek, egyáltalán nem úgy néz ki, hogy még ebben az életben ki akarnának békülni egymással. Így a ház befejezése is kérdéses lett... Párom mindkét szülejét operálták, hazaköltöztünk Pozsonyból, és már fél éve naponta 3 órámat elvesz az utazás. Azért én optimista vagyok, bízok benne, hogy ez a 2008-as év jobb lesz, mint az előző. Tavaly nem tettem fogadalmakat, most viszont úgy döntöttem, hogy teszek, jó lesz év vége felé visszanézni, mit sikerült betartanom ill. véghezvinnem. Szóval:

1. Legelőször is munkahelyet váltok. Tudom, hogy ez az alapja a pár hónapja tartó rosszkedvemnek, hogy mindenkihez idegesen állok hozzá, semmihez sincs kedvem. Az első lépéseket már megtettem szombaton ez ügyben - beadtam a jelentkezésemet egy bankhoz - könyvelőnek. Remélem, bejön. Ha nem, akkor nézek más munkaajánlatok után is...

2. Valamikor tavasszal megoperáltatom a szemeimet.

3. Ősszel elmegyek jogosítványt csinálni - ez a párom kívánsága - persze az enyém is:) Nagyjából:D

4. Többet fogok kreatívkodni, és többet fogok foglalkozni a blogommal is.

5. Befejezem az elkezdett munkáimat, és bekereteztetem a képeimet. Azt hiszem. Attól függ, mit írtok a kérdésemre:)

6. Minden nap legalább fél órát németezek és tornázok is!! (a tornázást tavaly talán két hétig bírtam...)

7. Felhízok legalább 55 kilóra év végéig, megtanulok főzni, és a páromat is felhizlalom (tényleg, karácsonykor teljesen egyedül készítettem linzert, és sikerült!)

8. Jelentkezek német kurzusra vagy fősulira... (inkább a kurzus - német-szlovák fordító szeretnék lenni)

9. Megtanulok horgolni és zoknit kötni.

10. Többet fogok foglalkozni a barátnőimmel.

Azt hiszem, 10 pont elég is. Hát hajrá, jövőre ugyanekkor ugyanitt:))))

1 comments:

Anonymný povedal(a)...

Szép tervek! sok időt, és kitartász kívánok hozzájuk!:))

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon