Sűrű hétvége, giveaway-ek

Hétvégén Pozsonyban maradtunk kettecskén egy kis lazulásra. A lazulásom annyira jól sikerült, hogy fáradtabb vagyok, mint pénteken az egész heti munka után:)

Való igaz, jól kialudtuk magunkat, hiszen szombaton 11-kor, vasárnap pedig fél 10-kor keltem (amúgy nem vagyok ennyire hétalvó, sőt a hosszú alvások után általában rettenetesen fáj a fejem, ahogy szombaton is tette...). A hétvégém egyébként nagyon szerencsésen kezdődött, amit most talán nem részleteznék, inkább csak később.
A tervem az volt, hogy végre alaposan kitakarítok, és összeállítom a PIF ajándékokat. A hímzés részük ugyanis már nyár óta kész van, csak az összeállításukat halasztom napról napra. A blogokat olvasgatva láttam, hogy mindenki munkálkodott a hétvégén, aki nem, az épp az Eclipset olvasta. Nálunk Peti olvasott, és összvissz egy ajándékot sikerült összeállítanom (de legalább az nagyon tetszik:).

Szombaton elmentünk a könyvkiállításra, de hiába szeretem a könyveket, sőt túlságosan is vonzódom hozzájuk, a kiállítás egyáltalán nem jött be... Rengeteg ember minden standnál, még a címeket sem bírtam elolvasni... Gyorsan körberohantuk, majd inkább elmentünk egy bevásárlóközpontba ebédelni... Azért a frankfurti kiállítást egyszer megnézném:) Betévedtünk még a Hornbachba lábtörlőt venni a bejárati ajtónk elé, úgyis hamarosan jön a locspocsos idő. Este elkezdtem a takarítós ámokfutásomat, végre elpakoltam a kupimat a sarokból és szépen berendezkedtem az új kreatív szekrénykémben. Most már tudom, mit hol keressek, és készen állok egy új projektbe kezdeni:) Végül iratokat rendezgettem és jó párat sikerült is likvidálnom. Aztán elkövettem az egyetlen darab kreatív művemet, de azt most nem mutatom meg:)

Vasárnap aztán takarítottam mint egy robot, ha valamit megcsináltam, mindjárt találtam valami más munkát. A virágokat is lezuhanyoztam, nyári cipők szekrénybe elpakolva, kispárnák kimosva. Még a filmjeimet is elrendeztem, már tudom, mit nem égettem még ki:) De még hátra vannak az ablakok, a hűtő sem éppen az illatával vonz, és a hatalmas, 1,5*1 méteres erkélyünket is fel kéne takarítani. De a héten már nem vállalok több házimunkát, majd jövő héten, kedden úgyis ünnep van. Estére pedig meghívtuk Peti bátyját és barátnőjét egy kis waffel-partira és mozizásra. A Knowing másodszorra is nézhető film.

Az egész hétvégét pedig átjárta valami megfoghatatlan érzés, mintha valami érdekes változás lenne készülőben, talán én is végigfőzök egy szakácskönyvet? Julie Powell könyve hihetetlenül érdekes, vicces és magával ragadó, és igenis! meg akarok tanulni főzni!!!

Mivel más mutogatnivalóm nincs, mutatok hát pár képet néhány játékról, hátha a szerencsém péntektől még nem hagyott el:)

Jucuunál pl. zoknifonalakat lehet nyerni. Egyrészt régen ki szerettem volna már próbálni a zoknikötést, de nálunk nem találtam még zoknifonalakat, másrészt az a középső kékes-zöldes árnyalat nagyon tetszik.


Nem kell mást tenni, mint:
  1. kommentet hagyni Jucuunál és az 1001 fonal blogjában
  2. saját blogomban említést tenni a játékról, feltételeiről, határidejéről (november 14. éjfél, Jucuu vasárnap sorsol!)
  3. belinkelni a két blogot.
Sok sikert magamnak:)

Ninánál már karácsonyi hangulat van, bár szinte már reménytelen, azért jelentkezek nála, gyönyörű ajándékokat lehet nyerni nála is! A jelentkezési határidő november 30. Szóval hajrá:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon