Ajándék Tündinek

Márciusban bagolyinvázió volt nálunk. A bagolypostát Tündi azért kapta tőlem, mert 3 közül sem én nyertem a játékán:) Igazából viszont azért, mert megláttam Hekkánál a horgolt bagoly leírását, és rögtön Tündire gondoltam, ezt neki muszáj elkészítenem. 

A gond már csak abban volt, hogy nem tudok horgolni. Régen a mama próbálta megtanítani, de aztán feladta, és igazából azóta sem vonzott, hogy megtanuljam. Nem vagyok oda a horgolt terítőkért. De az amigurumi az teljesen más! Régóta nézegetem a horgolt állatkákat (főleg azok az aranyos kiskutyák tetszenek, amikhez csak japán leírásom van, na és persze Évi naffejűjei), úgyhogy muszáj volt már kipróbálnom. És Hekka leírása nagyon egyszerű, egy csomó dolgot megtanultam belőle. Ajánlom minden kezdő horgolónak. Szerintem ahhoz képest, hogy ez az első horgolmányom, nagyon jól sikerült. Nem úgy a filcbagoly, azt megtarthattam volna inkább:))
 



Itt Tofu épp azt hiszi, hogy övé lesz a bagoly. Nagyot tévedett:) 
Lassacskán csináltam csak a baglyot, egy este a krémszínű testét, másik este a sötétbarna fejét, aztán a kezeit-szemeit-füleit. Egy hét pihenő után felvarrtam a szemeit, másnap a kezeit, harmadnap a füleit. De megérte:) Lesznek még amigurumis próbálkozásaim, nem utolsó sorban fonalfalónak is tökéletesek (aztán pedig porfogónak:))

3 comments:

IsaBella povedal(a)...

Christine, ezek nagyon jól sikerültek! Én, aki nem tudok horgolni, meg sem mondtam volna, hogy a bagoly az első horgolmányod. Gratulálok hozzá!
Már pár hónapja szemezgetek én is a horgolással, meg is fogadtam, hogy az idén megpróbálom megtanulni. Ha hamarabb nem is lesz időm, de a nyáron biztosan belevágok. :)

Betsy povedal(a)...

:) Nagyon jól sikerült a baglyocskád! :) Hekka leírása volt nekem is az, ami megadta a komoly alapokat az amigurumi horgoláshoz! Csak így tovább! :)

Wassernixe povedal(a)...

Ahhoz képest, ahogy állítod, hogy nem tudsz horgolni, tökéletes munkát végeztél :) Nekem nagyon tetszenek a baglyok, a filc is :) Köszönet érte :)
Szerintem fotogének is mindketten, nekem is kell róluk pár képet csinálnom.
A te ajándékod holnap lesz postázva, végre, hiszen jó sokat késtem vele. De holnap végre útnak indul :)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon