Múlt heti jóságok #1

Párszor írtam már, hogy eléggé pesszimista alkat vagyok. Mostanában sokan rájöttek azok közül is, akik még nem tudták rólam. Utoljára apóskám mondta nekem pár hete, hogy nem kell mindig a rosszat látnom mindenben. A heti top pedig az volt, amikor Petinek írtam, milyen jó mostanában a kicsivel (múlt héten igazi zen-mami voltam, másfél hete csütörtökön volt egy kirohanásom, majdnem elszöktem, de másnaptól egészen mostanáig szuper minden), biztosan holnapra elromlik. Hát, nem romlott el, sőt. Már másodszor átaludta az éjszakát is. Ma, október elseje révén úgy döntöttem, hogy mostantól minden más lesz, igyekezni is fogok meg minden, erre reggel elfelejtettem feltenni a mosógép csövét a kádra, így feláztattam a fürdőszobát, a wc-t és egy kicsit még a konyhát is. Nem estem kétségbe, sőt! Örültem, hogy az első emeleten lakunk, és alattunk csak a pince van. Örültem, hogy a földön hagytam az összes mosásra váró cuccot, így a víz nagy részét azok felszívták. Örültem, hogy legalább minden négyzetcentiméterét kitakaríthatom a fürdőnek. Örültem, hogy letörölhettem a mosógép hátulját:) Úgyhogy úgy döntöttem, mostantól megint fogom írni a heti jó dolgokat, amit már régen abbahagytam, pedig milyen jó is volt az.


Peti a CERN-ben járt, és Svájcból hozott Panninak egy svájci macis bodyt, nekem egy svájci bögrét és sok-sok Lindt csokit Y már a második pöttyös könyvet tudtam happolni a rukkolán Y Inferno, végre egy könyv, ami megfogott, és egyfolytában csak azt olvasnám Y októberi újságok: Dobré jedlo (jó étel), régi Mama a ja (anya és én), de még mindig aktuális, új magazin, a FitŠtýl Y december elsejétől újra dolgozom Y Agatha Christie életrajza, Peti anyukája megtalálta a könyveik között, antikváriumban láttuk aznap, és emlékezett, hogy az neki megvan Y barátnőm újra sokat blogol - meg amúgy is, köszi, hogy olyan sokat segítesz a Pannival:) Y unokatestvérem is blogol itt-ott:) Y Peti vett egy Dolce Gustot, amire már rég vágytam, bár én csak kakaót iszom Y befejeztem a kispárnát, most jöhet valami új, vagy egy régit befejezek Y sok terv októberre

Na  míg én itt örömködtem, addig nagy robajjal leesett egy jókora darab gipsz a falról, de ma valahogy nem érdekel...

4 comments:

Sashley Reeds povedal(a)...

csak nem voltál a DM futáson ? :))

Christine povedal(a)...

Nem, miért? Ott voltak ilyen pozitív gondolatok?:)

Sashley Reeds povedal(a)...

is :) meg ott osztottak pont Mama a ja-t meg Fit stylt és én is mindkettőt olvasgattam :D
további jó pozitivkodást:)

Christine povedal(a)...

Futni? Éééén? neeeem:) én csak krónikus újsággyűjtő vagyok, 2 nagy doboz és egy nagy táska újságom van, amit még nem is olvastam ki:) úgy döntöttem, hogy októbertől megpróbálok mindig elolvasni pár ahavi újságot, de az Inferno mellett most még nehéz...

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon