"Pihepuha" sál

Nemrég apu nagynénjétől egy halom kötőfonalat kaptunk. A legtöbb csak egy-egy gombolyag, viszont vannak olyan csodaszép fonalak is, amiből nagyobb projektek készülhetnek. A kisebb gombolyagokkal is van tervem. Amikor átnéztük a fonalakat, Panni rögtön kiszúrta magának ezt a szőrös lila pamutot, amiből két kis gombóc is volt. Az egyikből már el volt kezdve egy vékonyka sál. Nagyon megtetszett neki, rögtön a nyakához emelte. Úgy gondoltam, ha ennyire tetszik neki, akár lehetne is belőle egy sál, hisz úgyis csak egy vékonyka van neki tavalyról. Meg amúgy is... Fiatalabb korobban azt gondoltam, ha nekem gyerekem lesz, egy csomó mindent fogok neki készíteni, eddig viszont csak egy Mikulássapi készült (ami ugyanilyen szőrös fonallal lett kötve). 

Kalandos volt a sál sorsa, mert ha véletlenül leejtettem egy szemet, azt már lehetetlen volt visszaszedni, így többször kellett újra kezdenem. A vége felé pedig Panni húzta ki a kötőtűt:) Ekkor szerencsére nagyon óvatosan sikerült felszednem a szemeket a kötőtűre, sőt, egyel többet találtam:) A mostani kreatív kedden sikerült is befejeznem. A kisasszony nagyon szereti, minden nap felveszi pár órára (remélem, télig nem nyúlik ki teljesen...). Már a babájának is rendelt egy ilyet.

Kicsit nehéz őt fotózni, mert mindig mozgásban van, de legalább ezen a képen látszik, milyen szőrös a fonal:)



 
christine blogja Blog Design by Ipietoon