Horgolt angyalka #3

Nagy tervekkel mentem Lévára, mert úgy gondoltam, hogy egy csomó blogbejegyzést megírok majd, de nem úgy alakultak a dolgok. Viszont nem is sajnálom:) Sokat hímezgettem, kifestőztem, és végre majdnem elkészültem az angyalkával is.

Először is összevarrtam a kezet a ruhaujjal, majd rávarrtam az angyalka testére. A kezeit úgy varrtam össze, mintha imádkozna, ebben mint egy rózsafüzér fog lógni betűs gyöngyből kirakva Panni neve. A talpat is hozzávarrtam már a testéhez, de úgy döntöttem, hozzá fogom ragasztani a kartonlapot, a másik oldalára pedig filcet teszek, mert így leesik a kartonlapról. A szárnyak is felkerültek már. A neheze viszont a biztonsági szemek beillesztése volt. Ehhez a fejéből is ki kellett venni a tömítést. Fél napot kínoztam az ujjaimat, mert a szemek hátsó része sehogy sem akart felmenni a "csavarra", még apóskám is különféle szerszámokkal próbálta ráerőszakolni, mígnem a kedvenc anyukás horgolós fórumomon találtam egy tippet - forró vízbe kellett tenni a szem hátsó részét, így kicsit kitágult, és könnyedén ráment a csavarra. Kicsit csálé lett az egyik, de le már nem lehet szedni, így is egy szemet ki kellett már dobnom.


Az egyik keze picit nagyobb lett, de pssszt...



Most jön még a legnehezebb rész, a haja. A fele már megvan, de egyelőre nem látom benne azt, amit szeretnék elérni, de addig nem adom fel, míg jó nem lesz. Aztán még hozzáragasztom a talpat, valamint elkészítem a rózsafüzért, és kész is. Remélem a hajjal már ma elkészülök.
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon