Enyhe álomkór

Mostanában nemsok időm van bármire is, illetve semmire sem. Álmodozva nézegetem főleg Évi blogját, aki csodás dolgokat művel. Tudom, hogy neki sincs több ideje, mint nekem, úgyhogy próbálom megfejteni, hogy az életbe csinálja, hogy mindig van mutogatnivalója:)
Azért nekem is sikerült befejeznem a könyvborítót, már csak azt kéne tudni, hogy a búsba aplikálom fel a könyvre:) Ami természetesen kb. egy centivel kisebb, mint a kép. De sebaj, majd megoldom. Azért várom az ötleteket:)Közben rájöttem, hogy a fényképezéshez (is) kissé ügyefogyott vagyok. Majd egyszer kicserélem a képet, ha párom is itt lesz. Nekem ő a gyakorlatibb felem:)
Amennyire nem szeretek kontúrozni, annyira élveztem a Loving You-nál, tetszett, ahogy alakult a kép. Bár az elején kicsit gondban voltam, nem tetszett az egy szálas kontúr, főleg a fekete részeknél szinte semmi sem látszódott. Aztán a többiek rábeszélésére mégis
maradtam az egy szálnál, és nem bántam meg.





Most még hátravan Garfield kontúrozása - remélem nem fogom miatta megint megutálni a kontúrt. Azután szeretnék végre valami IGAZI-t, valami nagyot, szépet hímezni... Nemsokára költözünk vissza Pozsonyba, egy új lakásba, és a szobánkba szeretnék egy képet. De nem tudom, hogy milyet:( Legszívesebben valami nőciset szeretnék - pl. Winter Queen (imádom a világoskéket). Párom mellett viszont nehéz választani. A nőcik (rajtam kívül) nem igazán jönnek be neki, sem a virágok, macik szerintem gyerekesek egy "felnőtt" szobába. Szerintem tájkép lesz a vége, vagy egy szép híres hely. Nemtom... Nektek mi díszíti a szobátok falát?
Szeretnék már kötni is végre, vagy táskát hímezni. Tényleg Ninocska, említetted, hogy van egy szép tulipános mintád, meg tudnád akkor mutatni?:)

2 comments:

helen povedal(a)...

Nekem eddig azért volt időm, mert a nyár nagy része szabad (tanárnéni vagyok), azaz eléggé rajtam áll, hogy osztom be.
Nálunk a hálószobában van egy viszonylag nagy kép: bazsarózsás lanarte, aminél felül van egy nagyobb részlet, alul három kisebb. A nagyszobában még nem sok nagy kép van, egy dmc egyszálas tulipán, és a páromnál, amiket hímeztem neki( feje fölött a falon), meg mellettem a nekem tetsző aranyosságok, kitűzőtáblán barátaimtól kapott apróbb hímzések. Konyhában egy nagy lanarte teás kollázs, szintén hímzett (meg egy aranyos Newton maci kv-val és cookie-val :D)

Christine povedal(a)...

Épp ma keresem az IGAZI-t, eddig sikertelenül, nagyon sok kép tetszik, nem tudok választani. Persze aztán párommal is egyeztetni kell majd, nem csak az én szobám:S :)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon