Végre itthon

Egy hét után végre itthon vagyok. Egy kis megkönnyebbülést sem érzek - itthon is csak a kánikula várt... Egy hétig 40 fokos hőség, még éjjel is 25-30 körül, a szobánkban 35... A kánikula együtt a kialvatlansággal, kimerültséggel kissé kikészített. Most fáradtabbnak érzem magam, mint múlt hét szombaton... Nade nem panaszkodom, azért a tábor egész jól sikeredett.

Egy kastélyban, Trencsén mellett volt elszállásolva 41 darab 10-15 éves gyerkőc 10 vezetővel és 3 félvezetővel ("tranzisztorok" :o) - 15-16 éves gyerekek).

A legrosszabb az egészben talán az volt, hogy a nagy meleg miatt a gyerekekkel szinte alig lehetett mit kezdeni. Délelőtt előadásaik voltak a fülledt levegőjű tantermekben, délután pedig alig lehetett kimenni a szabadba. Túrázni is csak egyszer voltunk, pedig a környék nagyon szép, erdőkkel, hegyekkel tűzdelve. Még az esti távcsövezésnél - csillagképezésnél is nagyon meleg volt. Jójó, azért voltak ritkajó pillanatok :o) Pl. a csütörtök esti tábortüzezés közben, amikor a vezetők bementek az erdőbe, a táborozóknak pedig egyenként kellett bejönniük utánunk villanylámpa nélkül. Nem voltunk messze, kb. 30 méterre az erdő szélétől, egyenes út vezetett hozzánk, de persze volt, aki jól elkóborgott. Az egész játék lényege az volt, hogy bár befelé "csak" a sötétben kellett tapogatózniuk, visszafelé viszont ijesztgették őket a vezetők. Voltak lányokat megszégyenítő sikoltozások fiúk részéről, Harry Potteres Expecto Patronum-os ordítások, idézetek a Gyűrűk urából... Részemről majd meghaltam a röhögéstől, pedig nekem is le kellett győznöm előtte az "erdő és a sötétség szellemét". Örülök, hogy ezt is kipróbáltam, nem bántam meg.
Előadást is tartottam - újra a csillagképek mitológiájáról. Tudtam én, hogy át kéne dolgozni a tavalyi előadást, de egyáltalán nem volt időm rá... Nekem egy kicsit unalmasnak tűnt. De így is ez az egyetlen dolog a csillagászatból, amit úgy-ahogy értek és tudom is. Ezt akkor tudatosítottam magamban, amikor a gyerekek kérdezgettek tőlem a versenyeknél. Nagyon okosak... Én meg vezető létemre tök hülye vagyok. Megígértem magamnak, hogy a jövő évi táborig legalább az alap dolgokat megtanulom.
Ebben az évben sok mindenre jöttem rá a táborban. Volt időm gondolkodni, hisz egész héten csak egy előadásom volt, azon kívül "csak" vigyáztam a gyerkőcökre. Rájöttem, hogy eléggé az első benyomások alapján ítélek meg nénány embert. Volt pl. a tavalyi táborban egy csajszi, aki úgy vettem észre, rástartolt a pasimra. Nanáá, hogy féltékeny voltam, hisz még a mai napig MSN-eznek... A csaj 16 éves, és idegesített, hogy helyesebb mint én, nagyszájúbb, rátermettebb, de üres-fejűnek tartottam akkor. Mit akar egy 16 éves csitri a barátomtól? Ebben az évben egy normális csaj jött vissza, aki okos, művelt, ráadásul olyan könyveket olvas, amik nekem még csak most kerültek a kezembe, mert előtte nem éreztem magam eléggé érettnek hozzá. Beszélgetni is lehet vele értelmes dolgokról. Ma már nem vagyok féltékeny, bár nem örülnék neki, ha párom lecserélne... Olyan felesleges magamat cukkolnom, mikor úgyis minden nap elmondja, hogy senki mást nem szeret, és én hiszek neki... Igy legalább egy újabb barátra is szert tettem.
A legnagyobb tanulsága a hétnek: sohasem akarok 10-11 éves gyereket!!!!!!