A hétvége nagyon jó volt: picurra vigyáztunk vagy 3 órán keresztül (aki egyébként Fanni, párom unokatestvérének a kislánya). Imádom, jól elvan mindenkivel, nem olyan anyás, hogy nem lehet otthagyni sehol. Meg sem nyikkant egészen addig, míg el nem kezdtük öltöztetni, hogy na már most megyünk haza. De akkor irtózatosan sírt... Aranyos volt, mert elkezdett gügyögni (egy nem egészen másfél éves lányka módjára), aztán amikor nem értettük, mit mond, úgy nézett ránk, mint akik komplett idióták vagyunk... Najó, még nem akarok gyereket, azért kicsit sok volt a 3 óra:) Meg amúgy is, még csak nem is kézimunkázhattam, csak az esti film alatt, de akkor behoztam a lemaradásomat: majdnem készen van a barna pulcsim hátulja.
Vasárnap voltunk 40 hónaposak a párommal, úgyhogy mi ebben az évben nem is a Valentint ünnepeltük, hanem az "évfordulónkat". Elmentünk moziba is. Na nem éppen romantikus filmet néztünk, hanem az Asterix-et, de nekem nagggyon tetszett. Főleg a Schumacher, na az vicces volt, ahogy őt is és Jean Todt-ot is beírták a filmbe:) Nézzétek meg, jó kis felüdülést nyújt a nehéz napok után.
Tegnap voltam egy állásinterjún is. Már a megbeszélés alatt azt mondtam, hogy ide semmi esetre sem megyek. Egy magyar cégről lett volna szó itt Pozsonyban, a főnök budapesti. Ennyire flegma embert még az életemben nem láttam! Ráadásul rondán beszélt, hogy engem ku...-ra nem érdekel, mikor lép be, április vagy május elsejével, hogy az audítorok ba...-gatnak meg ilyesmi. Na hát nekem ilyen főnök nem kell. Bár ugyanennyi pénzért, mint most kapok, csak egy céget kéne könyvelnem, de ilyen áron inkább maradok. Jól megvagyok én a saját kis főnökömmel... El is ment a kedvem a munkakereséstől, azt hiszem inkább itt maradok...
A héten már reményeim szerint befejezem Manyesz ajándékát. Most ilyen befejezős hetem van, puzzle is már majdnem készen van, és a szobánkat is be akarjuk már véglegesen rendezni. Jó lenne, hogyha ez a befejezgetés a munkámra is kihatna, még pár zárást meg kéne csinálnom... Megyek is...

0 comments:
Zverejnenie komentára