B.Ú.É.K. 2011!!!

Szeretnék mindenkinek kézimunkában gazdag Boldog Új Évet kívánni!

Aida-betétes terítő 11.

A 11. számú virágot még 2010-ben befejeztem, úgyhogy ezt is mutatom.

Olyan jó, hogy több embert is "megfertőztem" a hímzéssel, anyu is biztos hímezget most a szabija alatt, és most, hogy eljöttünk Lévára szilveszterezni, tegnap a sógornőjelöltem is folyamatosan böködött, úgyhogy én is kedvet kaptam a hímzéshez. Most csak a virágos terítőt és a lepkéket hoztam magammal, úgyhogy elkészült a 12. virág is kontúr nélkül, de azt majd csak készen mutatom. Így már csak 4,5 virág van hátra, az egyik 2011-es tervem megvalósulni látszik:)


Várólista 2011

Na még egy utolsó bejegyzés mára:)

Nagyon felhalmozódtak már a könyveim, sok könyvet megveszek, mert úgy érzem, hogy épp arra a könyvre van hangulatom, aztán mire hazaérek, már nincs kedvem nekiállni... Éppen ezért jól jött Lobo játéka. Mint már mondtam, szeretek tervezgetni:) Olyan könyveket választottam, amiket már nagyon régen vettem, vagy vissza kéne adnom /igaz, csak egy van ilyen/. Remélem, tartani tudom a "fogadalmamat":)

Íme az én listám:


1. Stephenie Meyer: A burok
2. John Grisham: Ha ölni kell
3. Louisa May Alcott: Kisasszonyok
4. Philipp Vandenberg: Az elfelejtett pergamen
5. Nick Hornby: Egy fiúról (németül)
6. Daniel Keyes: Az ötödik Sally
7. Alexandre Dumas: Monte Christo grófja
8. Raymond Khoury: Az utolsó templomos lovag
9. Tasha Alexander: Aranykor
10. Méhes György: Emmi
11. Vikas Swarup: Gettómilliomos (szlovákul)
12. Jean Sasson: A fátyol mögött



Old McDonald

Engem ma egyszerűen nem tudtok lelőni (pedig elméletileg dolgozom, csak nem tudok újra belelendülni a munkába). Valakinél láttam, hogy kereste ezt a képet, megvan a mintája. Bogi, Te voltál az?:) Ha még kell, jelentkezzen az a valaki, és küldöm!


Tervek 2011-re

Most jöjjenek a kreatív terveim 2011-re, az újévi fogadalmaimat csak magamnak szoktam "felállítani" és elmondani. Sok dolgot nem tervezek be, egyrészt nem sikerülne betartani, másrészt frusztrálnak a megkezdett és évekig tárolt félbehagyott dolgok, harmadrészt úgyis becsusszan valami nem tervezett is, negyedrészt pedig remélhetőleg augusztusban költözünk:) Jövőre leginkább a megkezdettek befejezését tűzöm ki célomul...

Hímzés:
- Nora Corbett: Jasmine (magamnak:)- Nora Corbett: Lilac (Peti anyukájának)


- lusta ágyterítőmhöz képek - az ágytakarót leghamarabb szeptemberben kezdeném csak összeállítani, könnyebb szállítani 10 apró hímzett képet, mint egy hatalmas ágytakarót

- virágos terítőm - már csak 5 virág kell
- Dimensions-tól a Sorrento Hotel vagy az European Bistro - mindkettő nagyon tetszik, szeretném egyszer mindkettőt elkészíteni


- egy új alvós kispárna, hogy otthon is legyen

- BugsLife sorozat kispárnáknak (sajnos nem találok róluk képet)


- Edittől kapott karácsonyi terítőmet kihímezni

Csomózás:
- Tux-os karkötő Petinek
- saját karkötőmet befejezni


Kötés:
- bolyhos kardigán- még jópár négyzet a pokróchoz

- Santa's Little Helpers - még egy pár manót kötn
i, hogy Näkkinen ne érezze egyedül magát

- egy pár zokni, hogy legalább megtanuljam, hogyan kell:)

Nektek milyen terveitek vannak 2011-re?

Butterfly Pillow (x+3)

Karácsonyra a lepkés párnámat vittem magammal, semmi újhoz nem volt már időm összekeresni a fonalakat. De gondoltam, ezt is szeretem hímezni, és legalább haladok is vele egy kicsit. Mivel szerda estétől otthon voltam már, annyit sikerült haladnom (a sok rokonlátogatás, takarítás-kuktálkodás közepette) a karácsonyi filmek alatt, hogy az összes lepkét kihímeztem már. Már csak a fekete és zöld háttér maradt, és ahogy magamat ismerem, a monoton munka miatt megint fog pihenni 3 évet a kép. Vagy nem is?:)

Itt tartottam november 20-án:


És az összes lepke kihímezve:


A hímzős kosaramban most már csak egy csomózott karkötő van, amit elkezdtem (saját részre), egy kötött pulcsi bolyhos fonalból (amit lefejtek, mert másikat szeretnék helyette kötni - tehát ez nem számít félbehagyott munkának:), egy elkezdett kötött zokni, valamint a virágos terítőm, amire szintén sikerült múlt héten felhímeznem egy újabb virágot, így már csak 5 van hátra valamint az összeállítás. Ezeken kívül még pár "ruhaoldal"-átvarrás, gombfelvarrás és gumibehúzás. Na és persze a fő munka, a Somebunny-s takaróhuzat összeállítása. Nemsokára írok egy listát a jövő évi terveimről is.

Fehér tigris - készen

Kb. két héttel ezelőtt a tigrisem is elkészült, csak nem volt időm/lusta voltam fényképezni. Nagyon gyorsan ment a vége felé, elég nagy részeket kellett egy színnel hímezni. Az elkészült kép nem igazán hasonlít az újságban megjelent képre, mérges is vagyok miatta, de így is tetszik azért. Szerintem egy jó keret kihangsúlyozza majd a képet. Meglátjuk:) Kereteztetni már csak jövőre készülök.

Atalie: Petit Coeur III.

Egyetlen kézzel készített ajándékot ebben az évben anyunak készítettem. Tűpárnája még úgysem volt. Ezt az Atalie mintát még anyák napjára készítettem, a hímzés része meg is volt addigra, de az összeállítás karácsonyig váratott magára:) Mivel panamára hímeztem, nem valami szimmetrikus. Nem is a legszebb munkám, de azért szerintem jó lett. Sok tűt el lehet benne rejteni:)

Tofu 1 éves

Vééégre vége ennek a karácsonynak is:) Na nem azért, jó volt nagyon, de kicsit hosszú ez az ünnep, jó volt már végre Pozsonyban lenni, mosni, pakolni, és végre nyuli is futkározhatott egy jót.

Tofu egyébként már egy éves! Valamikor december elején, úgy tizedike körül született. Nem tudom, miért akarjuk kutyának nevelni, de azért szülinapjára kapott tőlünk egy "kutyapárnát", mert szeret az erkélyajtó előtt pihenni, és ott nagyon hideg van. Egyelőre nem igazán fogta fel, hogy az a párna az övé, de azért néha belefekszik.

Itt még az első ismerkedés látszódik... Sokszor közvetlenül a párna mellé fekszik, hogy azért melegedjen is egy kicsit, de a párnára ritkán:)

Ez pedig itt a napi 10 órás elfoglaltsága:) Elnyúlunk, egy jó idő múlva elrohanunk kajálni, aztán visszafekszünk... Az egyik kép nekem nagyon tetszik, amikor a ruhaszárítóra feküdt, olyan, mintha be lenne rúgva...


Minden kedves barátomnak Békés, Boldog Karácsonyt kívánok!!!

Fehér tigris (3)

Azt el is felejtettem említeni, hogy azért elég sokat haladtam a tigrissel is, bár nem hímeztem egyfolytában. Csak ez amolyan haladós minta. Bár újat akarok, mást akarok, színeset akarok, és ki is nyomtattam a tündérkémet, a tigris mindig olyan csábítóan néz az újdonsült szemeivel a hímzőskosaramból, hogy muszáj őt hímeznem. Meg ehhez ugye a fonalak is össze vannak rakva:)


Ezt még meg kell mutatnom, Peti első négy x-e! A feketétől jobbra felfelé egy fordított L-betű barna színnel. Tessék ámulnibámulni, tökéletes x-ek:)


Ezmegaz

Teljesen karácsonyi hangulatba kerültem ma... Szépen hull a hó (na jó, szakad), már letudták az első "Last Christmas"-t a rádióban, kinyitottam az első ablakot a garnstudios adventi naptáromon. Vettem egy jó vastag svájci sapit is magamnak. Még keresem az ezévi decemberi télies hangoskönyvet. Semmi sem jut az eszembe... De szétnézek még a MEK hangoskönyv szekciójában, hátha a Karácsonyi éneken kívül akad más is.

A hétvége egész jól telt, ráadásul plusz két nap szabit is kivettem, úgyis van még tíz nap szabim az ezévi 20-ból, januártól márciusig pedig megint nem mehetek majd szabira... Szombaton reggel fodrásznál jártam egy kis melírfrissítésre, aztán elmentünk az anyuval szavazni (polgármester-választások voltak). Este, egy kis izgalom után eljutottunk Győrbe is, a Harry Pottert néztük meg, mi mást:) Két héttel előre le voltak már foglalva a jegyek, az utolsó sorba, középre, tökéletes helyek. Indulás előtt jött rá a Peti, hogy véletlenül vasárnapra foglalt jegyeket:D Mivel jött az unokatesóm is, akinek hétfőn már sulija volt, gyorsan rendeltünk még aznapra jegyeket, úgyhogy az első sorban izgultuk végig Harry kalandjait. De a film nagyon tetszett, megérte megnézni az első sorból is! Anna felvette a HP-s karkötőjét, mert hogy azt állítólag muszáj:), film után pedig kölcsönadott két könyvet, a Bogárd Bárd meséit és a Ki kicsoda Harry Potter világában-t. Tegnap az utóbbit el is kezdtem olvasni, hát Bellatrixról nem tudtam meg semmi újat, de a Harrys hangulat, az tökéletes:)


Hétfőn csinosra sikáltam a mosógépet, kivettem, és fogkefével végigdörzsöltem a mosószer adagolóját, aztán fél liter ecettel elindítottam egy 95°C-os programot, a fogkefét pedig egy kecses mozdulattal visszatettem a pohárba (najó, nem is). Tegnap azt hittem, el is rontottam ezzel a gépet, mert amikor mostam, épp nem volt nyomás a vízvezetékekben (amiről persze nem tudtam előre), így egyfolytában hibát jelzett a gép. Olyan jó érzésem volt a sikálás után, végülis élveztem csinálni. Egyáltalán nem biztos, hogy én normális vagyok:)

Végre befejeztük a Lostot is, hát nem v
agyok oda meg vissza a befejezésért... Valami nem ül, tele vagyok még mindig kérdőjelekkel. Azt hittem, valami oka is lesz annak, hogy összegyűjtik az embereket egy templomban, de nem...


Aztán a Dr. House 6. évada is lement... Meg a DVD-jeinket is rendszereztem végre, most már tudom, milyen filmjeink vannak, és hol keressem. A megnemnézetteket külön raktam egy dobozba, hát van benne vagy 25... Tegnap meg is néztem belőlük kettőt, az Időutazó feleségét és a Jane Austen magánéletét, nagy élmény volt mindkettő. Viszont rá kellett jönnöm, hogy a DVD lejátszónk leszolgálta az éveit nálunk, kénytelen voltam Xboxon keresztül videózni, na az is eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogyan kell elindítani a filmet:)


Ezt majdnem kifelejtettem, pedig szuper film volt szintén: Ellenség a kapuknál.

Olvastam is rengeteget... De valahogy rossz érzéseim vannak... Egy olyan kétkötetes regényt vettem a kezembe, ami már az első kötet felétől nem érdekel, de valahogy nem tudom letenni. Olyan lelkiismeretfurdalás-félém van tőle... Nem bírok félbehagyni egy könyvet sem, ezt soha nem is tettem, csak az Egri csillagokkal (bár ötödszörre azért kiolvastam). Ebben az évben meg már ez lenne a harmadik könyv, nem tetszettünk egymásnak a Dorian Gray arcképével és a Gaudi-kulccsal sem. De erőt veszek magamon, és félbehagyom a mostanit. Egy millió jó könyv vár még rám, otthon is a könyvespolcomon van egy rakás. Ha tovább folytatom a könyvet, attól nem lesz jó érzésem, és nem lesz meg az olvasás élménye, nem igaz? Acch, hagytatok már félbe könyvet?

Adventi naptár

Mint minden évben, most is újra lehet nyitogatni az ablakokat a Garnstudio oldalán:)))


 
christine blogja Blog Design by Ipietoon