Panaszkodok...

Nemszeretem ezt a tescot... Egyedül ott tudok Pozsonyban fonalakat (most éppen kötőset) venni. De ahányszor megyek, kéthetente legalább egyszer, mindig eltévedek, mert mindig át van rendezve:( Fél óra, mire megtaláltam ma is a textileseket. Miért kellett a második emeletről a nulladikra költözni úgy, hogy felfelé még mozgólépcső van, lefelé már lépcsők sincsenek?? Most mivan? Végül sikerült megvennem pár karácsonyi manóhoz a fonalat. Mert nekem most karácsonyi hangulatom van. És slussz-passz. Amúgy is dolgozok egész hétvégén és már 3 hete nem megy az internetünk-tévénk, a tícomosok pedig nem akarnak hozzánk jönni, úgyhogy mókás az élet. Tofut azért még szeretjük, bár neki köszönhetjük a világhálónélküliséget:


Aztán meg azért is fogok én ma manót kötni (ha nem fogok megint este fél 9-ig átkozott 45 eurót keresni egy táblázatban), mert már egy kicsit unom ezt itt: (azért haladtam ám:)


Tudnék ám panaszkodni... De azért sem fogok, mert tudom, hogy valahol nem messze egy ajándék készülődik hozzám Bogitól:))



10 comments:

Anice kötős blogja povedal(a)...

Gyönyörű mindkét nyuszika!
Csak türelem, máris itt a hétvége, talán tudsz egy kiscsit kikapcsolódni is.

Liz povedal(a)...

nyugi, csak pihend ki magad, biztosan jobb lesz majd :)
Tofu csak nem elrágta a netkábelt? :O

Hajnoca povedal(a)...

Ejj ez a Tofu.
Miért nem adtok neki rendesen enni?
Vagy nem foglalkoztatok vele és azért tette?

Christine povedal(a)...

Dehogyneeem. Csak hát nyuszika. Rág mindent. El kell barikádozni előle minden kábelt, csak ez valahogy kimaradt. Mert hogy úgysem tud hozzáférni. Na persze:))

Jaja, pihenés, hétvége van és már itt csücsülök munkában:( Nade talán majd holnap... Tegnap már terápiáskötöttem, az egy kicsit segített.

Jucus povedal(a)...

Imádom az élő nyuszkódat! Nagyo cuki!:o) A hímzett is szépen alakul!

Timici povedal(a)...

nagyon édes Tofu és az xszmes nyuszkó is!:o) Hihetetlen milyen gyorsan nőnek nem? Fahéj szerintem vagy 3szor akkora most, mint mikor 6hetesen hozzánk kerül:O)))jövő héten viszem oltásra a nőt:o)
kaja ügyeb továbbra is furcsa szokásai vannak: hiába próbáltam többféle szénát, nem az a kedvence, hanem a zöldfélék és a táp, ki érti ezt? majd megkérdezem a dokit, hogy mit tanácsol, mert azt olvastam, hogy nem szabad túl sok tápot enniük, mert árt a szívüknek, most kb. egy marékkal kap, azonkívül ott a széna és napi 1-2szer zöldet
Tofu miket szeret enni? a kábeleken kívül;o)

Christine povedal(a)...

Bizony, gyorsan nőnek, de Tofu már egy ideje megállt a növekedésben:) Most olyan kis helyes méretű, nem is akarnék nagyobbat, 1,4 kg, de nyúlánk, nem kövérke. Hiszen sokat futkos! Mostanában pitypangos szénát rágcsál, de esténként lusta bemenni a ketrecébe, olyankor eszik tápot. Sok vitaminnal és zöldséggel. Azonkívül szereti még a falat, függönyt és parkettát, de ebből keveset kap:) Tegnap valami heppje lehetett, állandóan a lábfejemet harapdálta, most vagy szeretetből vagy éppen "jó" volt a zoknim szaga, nem tudom...:D Almát még szereti nagyon, de abból sem lehet túl sokat adni neki, mert sok cukrot tartalmaz... Szerintem táppal, friss zölddel és szénával jól elvan Fahéj is.

Timici povedal(a)...

nagyon remélem, hogy Fahéj sem lesz sokkal nagyobb már, én még nem mértem meg őt egyszer sem, nem is tudom hogyan kivitelezhetném:o)
az alma nála is favorit, meg a s.répa zöldje, de a retek zöldje is gyorsan elfogy:o) a cukkini és az uborka viszont sokáig meg maradt:o)
Fahéj a növényeimre van rákattanva, meg a papucsomra:o))) igaz ő nincs olyan sokat kint, mint szeretne

Christine povedal(a)...

Jaja, nálunk egy virágot rágcsál rendszeresen, de sajnos azt már nem is tudom hova rakni egy egyszobás kis parányi lakásban... Nade valamit valamiért, ugyebár:)

Timici povedal(a)...

bizonyosan nem mérgező az a növényed, úgyhogy a nyuszi szempontjából nem ártalmas csak a virágéból:o)))
nálam sajnos a fikuszt is meg szerette volna már kóstolni őlédisége, de galád módon nem hagytam, így a dracénát rágta meg, de szerencsére nem lett baja:o)
a tiltott gyümölcs mindig édesebb:o)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon