Végre véget ért február. Sosem volt a kedvenc hónapom, már épp elég volt a télből, és a tavasz még mindig nem akar megérkezni... Még jó, hogy csak 28-29 napos. Ebben az évben a február viszont elég gyorsan telt, időm sem volt azon gondolkodni, mennyire nem szeretem:) A hónap elején kórházban voltam, aztán mikor hazajöttünk, éjjel nagyon belázasodtam, így a következő két nap is kiesett. Aztán az egész hónap arról szólt, hogy próbáljunk összeszokni mi négyen. Szerintem elég jól megy ez nekünk:) Szerencsére azért segítségem is akadt. Két alkalommal sikerült hímeznem is, de legtöbbször inkább az ágyból néztük a Dr. House-t. Megcsináltam még pár adóbevallást, és véget is ért a hónap.
Voltak jó napjaink, és voltak rosszak is. Örültem, hogy még épp bemutathattuk Kispetit az egyik dédijének, de szomorú voltam, hogy aznap éjjel örökre távozott közülünk, és szomorú voltam, hogy rövid időn belül ez a második temetés a családban, és nem tudtam elmenni. Örültem, hogy a másik dédi olyan mérhetetlen szeretettel fogadta Kispetit, és Pannival is olyan türelmesen és szépen tud beszélni, hogy azt el kéne tanulnunk tőle... Örülök, hogy mindkét gyerek olyan jól alszik este, így van egy kis időnk magunkra is. Örülök, hogy Leonardo DiCaprio 22 év után végre megkapta az Oscar-díjat, valamint a Saul fiának is, a magyar Oscar-díjasnak.
Tényleg jöhetne már a tavasz... nem jó már ez a szürke időjárás, minden második nap szakad az eső. Régen szerettem az esőt, amikor még egyedül voltunk, és be lehetett kuckózni és olvasni, de így már nem az igazi:) Márciusban szeretnék:
- elolvasni két könyvet: Som mama (a legjobb szlovák anyaságról szóló könyv, amit eddig olvastam), A szoba
- színezni
- filmezni - pl. Agymanók, A kiválasztott 2. (újra meg újra), Napos oldal, Csillagainkban a hiba, Dr. House...
- legalább egy tojást megcsinálni
- Pannival készíteni valamit a locsolóknak
- KonMari-zni, vagyis szelektálni - erről majd később írok
- heti menüt előre tervezni
- megvenni a megfelelő könyvet/füzetet a babanaplóknak
- elkezdeni feldolgozni Panni kreatív újságait
- könyves befőttet készíteni (később írok erről is)
- muszáj valamit kezdeni a takarítással, rendrakással, egyelőre csak addig jutottam, hogy az aktuális bordelt pakolom el
- kipróbálni pár tavaszi elfoglaltságot Pannival (Pinterestről)
- eljutni odáig, hogy egy blogbejegyzést ne reggel 9-től este 9-ig írjak:))
0 comments:
Zverejnenie komentára