{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Gyerekkorunk filmjei, meséi



Mi is az a VKP? - A VKP egy kéthetente jelentkező kihívás, amit Szilvi, a Pillecukor blog írója keltett életre. Ebben a kihívásban több blogger egyidőben fogalmazza meg véleményét ugyanarról a témáról.

Rég nem írtam már VKP-s témáról, igaz, nem is volt az utóbbi negyedévben gyakran. De ez a mostani téma nagyon megtetszett, meg amúgy is túl sok az időm (muhahaaaa:). Amúgy nem, nagyon fáradt vagyok, ezért is írok most épp blogot, hogy valami felnőtteset is csináljak ma a főzésen kívül. 

Lássuk is, mik voltak gyerekkorom meséi.

Amikor elolvastam a témát, először 3 mese ill. sorozat jutott csak az eszembe. Utána altatáskor csak úgy jöttek elő a mesék, amiket szerettem nézni. Nem is tudom, mi volt a kedvenc, de akkoriban főleg a magyar mesék mentek, a Magyar népmesék, Süsü, a sárkány, A kockásfülű nyúl, Dörmögő Dömötör. Nem tudom miért, de a Mazsola és Tádé, a Futrinka utca valahogy kimaradt. Gondolom láttam azokat is, de egyáltalán nem emlékszem rájuk. Ezért is pótoljuk őket most hangoskönyv és meseolvasás formájában.

Amit nagyon szerettem, az a Mirr-murr kalandjai volt, amikor Halász Judit mesélt estimesét a kisfiának. Volt aztán egy olyan mese, amiben egy bácsi olvasott fel, és közben fehér filctollal rajzoltak az üvegre. Emlékszik erre valaki? Nem emlékszem már, mi volt a címe. Rémlik, hogy talán Benedek Elek olvashatott fel, de nem vagyok benne biztos. Szerettem még az Égbőlpottyant meséket is, ahol Gryllus Vilmos és Levente Péter költött meséket a gyerekek rajzaiból. Tágas égből andalog, tán te vagy, vagy én vagyok... Megvan?:) Úgy néz ki, nekem jobban ezek az interaktív mesék jöttek be.



Később aztán jöttek a japán mesék. Bátyám a Shongokut és valami focis mesét nézett reggelente, nekem a Sailor Moon volt természetesen a kedvencem:) Később hasonló volt a Totally Spies is.



Emlékszem, hogy később adtak Disney meséket is, egy hosszabb mese, egy rövidebb, és végül egy film. Ez volt minden vasárnap a programunk. Bár a Gumimacikat és az Aladdint nem szerettem, de a többi jó volt. Volt egy nagyon szép film, amire azóta is emlékszem, Rikkancsok (Newsies) volt a címe, az újságárus fiúkról szólt. Azóta is próbálom megszerezni és újra nézni ezt a filmet, de nem találom sajnos:( Lehet ha újra nézném, új megvilágosításba kerülne az egész film, mert most a youtuben láttam utalást Purlitzerre is:)



Aztán jöttek a sorozatok. a legnagyobb kedvenc akkor a Váratlan utazás és Anne a Zöld Oromból volt. Azóta is újra nézem a sorozatokat, akárhányszor adják. Egyszerűen imádom. A Hetty néni karácsonyát is nagyon szeretem. 

És még egy kis romantika pubertás koromból. Emlékszik még valaki az Első csókra és az Édesvölgyi suli szerelmes ikreire?:)


2 comments:

IsaBella povedal(a)...

Az égből pottyant mesére én is emlékszem, nagyon szerettem. Ahogy a Magyar népmeséket és PomPom meséit is. A kockásfülő nyúlat, Tóbiást, Süsü, a sárkányt, A kis vakondot viszont ki nem állhattam.
Még a Varázslatos iskolabuszt szerettem nagyon, mert mindig lehetet belőle tanulni, illetve már akkor is a nyomozós filmekért voltam oda: Mrs. Mallard nyomoz (kacsa a főszereplő, hajaz Miss Murple-re), illetve volt egy Prudencia nagyis nyomozós rajzfilm is, de annak a címére már nem emlékszem.
Aztán ahogy nagyobb lettem és nálunk is megjelent a Minimax, a Willy Fogg-os mesék (80 nap alatt a Föld körül, Nemo nyomában, meg volt egy vulkános is, annak nevére sem emlészem már), illetve az Egyszer volt... mesesorozatok tetszettek, ebből is az Élettel foglalkozó volt a kedvencem. AZtán volt valami hasonló ismeretterjesztő rajzfilm a foci történelméről is, azt is szerettem.
Már nagyobb voltam, mikor unokahúgomnál az animék (mangák?) világába is btekintést nyertem. Tsubasa kapitány (fogalmam nincs, jól írom-e a nevét, de focis sorozat volt), Inuiasha, Charlie angyalai voltak a kedvenceim.
Ó, és így a végére jut eszembe, kislányként szombat vagy vasárnap reggelente valamelyik adó adta a Pokemont. Sosem volt kedvencem, de azért szerettem megnézni. Ahogy Nils Holgersont is.
Nó, azt hiszem, így hirtelen tényleg ennyi. ^^

Kristína povedal(a)...

Á, igen, az Egyszer volt...-ot kifelejtettem... nagyon szerettem én is, a történelmeset is. Később tudtam meg, hogy van Felfedezők sorozat is belőle, és azt hiszem, Világűrös is. Alig várom, hogy Panni elkezdjen érdeklődni az emberi test felől, és újra nézhessük. Már beszereztem pár részt belőle dvdn,de egyelőre nem tetszik neki.
Köszönöm, hogy leírtad a Te kedvenceidet;) engem a Nils Holgerssonnal ki lehetett kergetni a világból:) szuper, hogy az m2-n sok régi mese megy, sokkal többet érnek, mint a mai mesék...

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon