Kreatív hétvége

Hétvégén megint párnélküli voltam, úgyhogy kedvemre kreatívkodhattam. El is készült újabb 4 négyzet, most sárga színben. Tetszik ez a szín, el tudnám képzelni egy szűkebb háromnegyedujjas pulóvernek is. Ezekkel együtt már 13 négyzetem van, amiből 4-et át szeretnék kötni, mert azok lustakötéssel készültek. Ez azt jelenti, hogy már csak 11-el vagyok lemaradva:D


Péntek éjjel kötöttem a barna pulcsimat is, már a karkivágásnál tartok (bár ez még csak a pulcsi hátulja). Kicsit bénán néz ki, mert a magas patentminta összehúzza a kötést, a másik fele pedig sima kötéssel van - az meg széthúzza:)


Ezenkívül még felbobináztam jópár fonalat, mert újakat is vettem, meg az IKEÁ-ban is kinéztem magamnak egy helyes kis fiókos szekrénykét, amit fonaltartónak használhatnék, ha szülinapomra megkapom:), addigra rendet akarok a fonalaim között rakni. Befejeztem még Manyesz ajándékának hímzés részét is, de azt még nem mutatom meg.

Újabb kockáspárna-megrendelésem van, bátyám barátnőjének kell egyet csinálnom, én ezt a mintát választottam:


Amúgy még mindig berendezkedési lázban élünk, pénteken vettünk egy sarokülőgarnitúrát Ivory színben, azaz elefántcsontszínűben, vagy milyen is az, nagyon szép... Bátyámék pedig jövő héten költöznek saját lakásba, úgyhogy egymást túlkiabálva beszéltük meg a lakberendezési tárgyakat, mit kellene még vennünk, mi tetszik, stbstb... Úgy szeretnék én is már saját lakást berendezni...

(Egyébként tudja valaki, hogyan lehet saját hátteret rakni a blogra? Nekem ez a fajta elrendezés nagyon tetszik, de a színe túl unalmas...)

6 comments:

Z S U Z S A povedal(a)...

Szioka! Hát ahogy irod a bejegyzést a blogger.com-on, látni fogsz az oldal bal felső részében olyat, hogy ,,Sablon,,. A sablonon belül ,,Új,, és ott már kínálni fogja, hogy válaszd ki közülük a megfelelőt. Remélem sikerült segítenem:) Zsu

Anonymný povedal(a)...

Kedves Christine!

Szeretném az oldaladat a kezimunka.linkcenter.hu gyűjteményben szerepeltetni, ha nincs kifogásod ellene.
Nagyon szép dolgokat készítesz :-)
Üdvözlettel
Andi

Anonymný povedal(a)...

Kedves Christine!

Szeretném az oldaladat a kezimunka.linkcenter.hu gyűjteményben szerepeltetni, ha nincs kifogásod ellene.
Nagyon szép dolgokat készítesz :-)
Üdvözlettel
Andi

Christine povedal(a)...

Szia Zsuzsa:) Egy hazai, sőt nem is messzi:))
Eddig eljutottam én is, a létező sablonokat tudom váltogatni, de mi van, ha saját hátteret akarok, pl. a tied sincs az eredeti sablonok között, gondolom én...

Andi, köszönöm, megtisztelsz vele...

Anonymný povedal(a)...

Christine, köszönöm.

Andi

Z S U Z S A povedal(a)...

hát igen, szerdahely...:))
az én hátteremet egy gimis osztálytársam alkotta, aki egy félzseni (ha nem több?) infóból...meg az aláfestő zenét is ő tette fel nekem. esetleg adok rá mail-címet, szerintem segítene.

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon