Újabb finish:)


Még éppen időben elkészült a becsavarodott kardigánom is. Képet csak holnap mutatok, még be kell szereznem valahol egy díszcsatot, de valószínűleg gombokkal fogom megoldani a bekapcsolást.

Tegnap tökéletesen elment a kedvem nemcsak a szvettertől, hanem úgy a kötéstől általában. Eldöntöttem, hogy csak kis használati tárgyakat vagy dolgokat, pl. sálakat, sapkákat fogok kötni, mert a pulcsi nem az én stílusom. Valahogy mindig olyan fonalat választok, amire aztán nem illik teljesen a leírás, és a pulcsi vagy nagy, vagy kicsi és szűk lesz (nagyrészt második). Aztán ma amikor rávarrtam a szvetterre a csavart szélét, már kezdett tetszeni. Ha pedig egy szűk sötét felsővel venném fel, ahogy a buliban is terveztem, szerintem még jobb lenne. Persze most már a színével sem vagyok megelégedve... Ez már a második pulcsi, amelyik az elkészítés után nem nagyon tetszik... Nade meglátom holnap, mi lesz belőle:)

Persze aztán ma úgy döntöttem, mégis kötök más pulcsit is:))) De most egy kicsit hímezgetni fogok.

Aztán a munkától is elment a kedvem. Még el sem kezdődtek a zárások, és máris annyi a munkám, mint még soha ezelőtt. Mindenki egyszerre akar tőlem eredményeket, eredménybecslést, ilyen táblázatot, olyan táblázatot. Azt sem tudom, hol áll a fejem, de csinálni kell, csinálni, csinálni. És olyan rosszul esik, hogy amikor már annyira fáradt vagyok, hogy szinte bőgni tudnék, azt látom, hogy a kolleganőm már megint internetezik... Nem tudom, hogy élem túl ezt a hetet, azt sem, hogy megyek-e egyáltalán szabira az ünnepek előtt illetve között, de még az is lehet, hogy hétvégézni is fogok a munkában. Hisz jövő héten kétszer van vezetésem is, iskolázások is vannak (januártól eurózunk, ezért új program is kell). Fárasztó. Kimerítő és kiábrándító... Mikor lesz már március 31...

És akkor még a pénteki bulira sincs egy göncöm sem. Egyetlen alkalmi cipőm otthon, 70 km-re, és haza már nem tervezünk menni. Karácsonyi vásárba még be sem dugtam az orrom, pedig majdnem minden nap elmegyek a környéken. Fodrászhoz sem jelentkeztem be, és még pár ajándék is hiányzik. Szóval boldog karácsonyt nekem...

6 comments:

helen povedal(a)...

Hát, nem tudom, mi vigasztalót mondhatnék. Munka nélkül se jobb :( Akkor meg más aggódnivalók vannak...

Jah, és ne hagyd magad, hogy a kötés legyűrjön! Számolj, pontosaban, és akkor nem lesz gond a mérettel. Mindig köss próbakötést, sok időt és bosszúságot megúszol így!

Fel a fejjel!

Éva povedal(a)...

Nagyon jól tudod, hogy mindjárt március 31 lesz... A hét végén ki lehet majd kapcsolódni itthon a ház körül. Most pont úgy néz ki, mint egy dalmata. Olyan pöttyös... Anyu

Éva povedal(a)...

Ja, és nagyon tetszik a kutyus! Szebb a Csipinél.

Christine povedal(a)...

Anyu, lecseréljük a kutyust?:) Azért március vége még messze van, addig három szívrohamot is kaphatok...

Évi, amúgy nem is lett ám olyan rossz a szvetter... Csak nem bő pólóra kellett volna felpróbálni:D És megígértem magamnak, hogy ezentúl minden fonalból készítek próbakötést, és egyszer majdcsak visszajön hozzá a kedvem...

nöné povedal(a)...

Fel a fejjel!

belinda povedal(a)...

Dobtam neked egy hógolyót,nézz be hozzám.

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon