Gorjuss - Ruby (1)

Egyszerűen félek már a rendőröktől, ahogy meglátom őket. Annyit jártam a régi munkahelyem miatt rendőrségre, bíróságra már, hogy ha hivatalos levelet kapok, egyből összeszorul a gyomrom. Épp az előbb hívott a portásunk, menjek le, mert egy rendőrnő vár rám, állítólag még pénteken szemtanúja voltam egy balesetnek. Míg lementem az egy darab emeletet, állandóan forogtak az agykerekek, hogy amnéziás vagyok-e vagy mi, mert egyáltalán nem emlékszem, meg amúgy is, ha véletlenül láttam egy balesetet és oda sem mentem, honnan tudták a nevemet és hogy hol dolgozom? Persze kiderült, hogy egy másik kolleganőm volt, akinek a neve kezdőbetűje megegyezik az enyémmel, szóval ennyit a rendőrökről (vagy a portásokról?).

Mostanában nem igazán van kedvem hímezgetni. Itt-ott nekiülök valaminek, de gyorsan elkalandoznak a gondolataim, és másba kezdek - és sajnos ez nem csak hímzés terén van így. Kicsit gyöngyöztem a tündért, de aztán Tofunak sikerült kiborítania 3 csomag gyöngyöt, vagy egy órát válogathattam, mint Hamupipőke. A gyöngyözőtű is kiborított, nyaklik, és annyira hegyes, hogy szitává lyuggattam az ujjamat.

Ezért inkább áttértem a kispárnámra, hisz azt is tervbe vettem erre az évre. A piros kockás uniformispárnáinkhoz egy pirosas mintát választottam. Amikor megláttam a sewandso-n ezeket a Gorjuss csajokat, egyből megtetszettek. Imádom mindegyiket, és ha egyszer lányom lesz (Emma vagy Anna:)), akkor készítek egy ugyanolyan takarót, mint amilyen a nyuszis lenne, ha elkészülne egyszer (már a fiamé lesz (Máté vagy Peti:)), nem pedig a barátnőm kisfiáé, ő már most kinőtte), csak Gorjuss lánykákkal. Hát nem aranyosak? Van még több is, csak ezek tetszenek a legjobban. Talán mert kékek:)







Szóval Ruby-t kezdtem el hímezgetni, meg akartam mutatni kontúr nélkül is, abban voltam, hogy készítettem róla képet, de nem. Úgyhogy most már csak félkontúrosan mutatom. A hinta kötelét valószínűleg szintén hímezni fogom, mert ez alvós párna lesz, és nem tartana sokáig a csavart szál. Egyébként a hímzés nagyon gyorsan haladt. Olyan fura volt panamára hímezni, túl nagylyukú, nyúlik is, nem volt jó rá hímezi a tündér után... Remélem hétvégig még befejezem a kontúrozást, aztán anyu megcsinálhatná vasárnap párnának:) De persze nem fűzök hozzá nagy reményeket...

4 comments:

IsaBella povedal(a)...

Nagyon jó lett a kislány, már nagyon kíváncsi vagyok rá kész állapotában is. (:

Magdi povedal(a)...

Tündéri kis minta, szerintem jól fog mutatni a párnán!

Dora povedal(a)...

Tényleg nagyon édesek! Nem csodálom, hogy tetszenek :) Ha lett volna lányom nekem is Emma lett volna, meg Anna :)

En povedal(a)...

Aranyosak ezek a kiscsajok!
A Tofus bejegyzésről lemaradtam, szóval most ide írom: Ő is nagyon édes!!:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon