Kultúra márciusban

Szeretnék egy új havi rovatot indítani, amiben feljegyzem magamnak azokat a könyveket, filmeket, amiket a hónapban olvastam, láttam. Remélem később kis kultúrális események is hozzájönnek majd, de ez még a jövő zenéje...

Ezeket olvastam ki márciusban:


ROBERT GALBRAITH: KAKUKKSZÓ

Ez még ugyan januári olvasmány, de megérdemli, hogy szóljak róla pár szót. Két okból is kíváncsi voltam a könyvre, egyrészt meg akartam tudni, el tud-e szakadni Rowling a Harry Potter száltól, valamint nyomozós, és kicsit ki akartam szakadni Agatha Christie bűvöletéből. Ez egy sorozat első kötete, főszereplője Cormoran Strike, egy háborús veterán, aki Afganisztánban elvesztette fél lábát, most pedig egy magánnyomozó irodát vezet Londonban. Magánéleti problémái vannak és eléggé le is van égve, épp jól jön neki a megbízatás, amit gyerekkori barátja bátyjától kap. Húguk, egy zűrös életű modell lezuhan lakása erkélyéről, és meghal. Mindenki
öngyilkosságra gyanakszik, de a bátyja nem hisz benne. Cormoran egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, és közben az ő élete is veszélybe kerül. Elég lassan indulnak be az események, de aztán egyre többet tudunk meg a lányról, sőt Cormoran életéről is. Nekem nagyon tetszett, kicsit hozta az Agatha Christie vonalat, lassan csorgó történet, kihallgatások, beszélgetések, és végén az összegzés, amikor minden kiderül. Rowling számomra ugyanúgy tudta csavargatni a történetet, mint Christie, csak a végén tudtam meg, ki a gyilkos. (Várólistacsökkentés 2016, Miamona's Reading Challenge - Madarat tolláról, Hát ez kriminális!)

KRISTÍNA FARKAŠOVÁ: SOM MAMA
Kristína egy szlovák színésznő, valamint saját márkája van, szuper feliratos csíkos pólókat tervez. Két éve ikerlányai születtek, és mivel imád beszélni, elindított egy blogot az anyaság apró-cseprő gondjairól. Ezekből a blogbejegyzésekből született meg később a könyv, amit az édesapja illusztrált. Régóta megvolt már a könyv, de valami miatt úgy éreztem, nekem ezt a kórházban kell olvasnom, és milyen jól tettem! Mivel már egy nappal a szülés előtt be kellett vonulnom a kórházba, egy sor kellemetlen kivizsgálás és a hosszadalmas várakozás közben nagyon jó volt ezt a humoros könyvet olvasni. Az összes anyaságról szóló könyv közül, amit eddig olvastam, ez tetszett a legjobban. Még soha ilyen pozitívan, humorosan nem olvastam a gyerekekkel töltött mindennapokról. Süt belőle a szeretet, az életkedv, az optimizmus. Éppen kellett ez nekem.
Egyszer szeretnék készíteni egy Shamballa karkötőt Som mama (anyuka vagyok) felirattal:) Valami ilyesmit:
Sashe
SOPHIE KINSELLA: A PÖTTÖM BOLTKÓROS
Régen olvastam már Becky kalandjait, Anita sógornőm viszont meghozta hozzá a kedvem, így még valamikor novemberben elkezdtem A pöttöm boltkórost. Az igazat megvallva pár oldal után lelohadt a lelkesedésem, nagyon idegesített Becky, annyira kis naiv szöszi, hogy az lehetetlen. Pedig most nem is vásárolt sokat, hisz megegyezett a férjével, hogy addig nem vesz ruhát, míg az összeset nem hordja x alkalommal, és ezt be is tartotta - ez dícsérendő. Nem is vásárolt magának - csak a lányának. Egyébként a cím is csalóka, hisz Minnie nem is boltkóros - hogy is lehetne az egy két éves kislány, és szerintem teljesen normális volt, ahogy mindenre azt mondta, "enyém", és próbálta megszerezni. Hiába kapartam a falat néha Becky találgatásaitól, a végét mégis csak úgy faltam, és meg is örültem neki, hogy még aznap, amikor kiolvastam a könyvet, szembe jött a folytatása... Hamarosan el is kezdem.

Ezeket néztük márciusban:


Tulajdonképpen sokat nem filmeztünk, fél 10 körül már nincs sok értelme belekezdeni egy filmbe. Megnéztük azért A beavatottat, a Dumapárbajt és a Kémek hídját.


A BEAVATOTT
Szeretem a könyvadaptációkat, bár jobb szeretem először elolvasni a könyvet, utána megnézni a filmet. De ez így alakult, most adták a tévében:) A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol a társadalom 5 csoportra van osztva, és mindegyik csoport valamilyen erény kiművelését írja elő a tagjai számára. Minden 16 évesnek el kell döntenie, melyik csoportba akar kerülni: Önfeláldozó, Őszinte, Bátor, Művelt, vagy Barátságos akar lenni. Ha más csoportba szeretne kerülni, mint ahova született, el kell hagynia szüleit és tesvéreit. A döntés előtt részt vesznek egy alkalmassági vizsgán, ami megmutatja nekik, milyen csoportba tartoznak a képességeik szerint. Trice az Elfajzottak közé tartozik, ami a legveszélyesebb, mert egyik csoportba sem sorolható, így titkolnia kell valódi kilétét. Érdekes film volt, szeretem a disztópiákat... De azért el is kezdtem olvasni a könyvet, remélem abból kiderül, mi vezetett ahhoz, hogy felosszák a társadalmat erre a csoportra, mert ez a filmből nem jött le. Egyébként egy trilógiáról van szó, most került a moziba a második rész.

DUMAPÁRBAJ
Először moziban láttuk ezt a filmet, amiben két kedvenc showderclubosom is játszik: Kiss Ádám és Hadházi László. A lényege, hogy a Hadházi által játszott standupos rájön, hogy csökken a népszerűsége, és ennek egy feltörekvő fiatal az okozója, így mindent megtesz, hogy kitúrja őt, de a próbálkozásai mindig balul sülnek el. Egyre jobban lecsúszik, elvállal mindenféle fellépést, többek között még az orosz maffiahorgász kérését is, a tó partján kell szövegelnie, hogy jobban harapjanak a halak... Végül dumapárbajra hívja ki riválisát, amit megszakít a menedzser rosszulléte, Az ő temetésén jönnek rá, hogy együtt, egymást kiegészítve tudják elérni a legnagyobb sikert. Jó kis sztorik, igazi standupos beszólások tarkítják a filmet, nekem a kedvencem mégis a búcsúztató szövegük a temetésen. Isten veled, édes Piroskám:)

KÉMEK HÍDJA
Ez egy viszonylag új, novemberi film, Tom Hanks főszereplésével. Tom Hanks egy ügyvédet alakít az 1960-as években (hidegháború), aki elvállalja egy KGB-ügynök védelmét, így nem lesz túl népszerű az amerikaiak körében, és a családját is állandóan támadják. Az oroszok eközben lelőnek egy amerikai kémrepülőgépet, a pilótát pedig elfogják. A CIA megbízza Tom Hankset, hogy utazzon el Berlinbe, ahol szintén dúl a forradalom, építik a Falat, és bonyolítsa le a fogolycserét. Lassú kis filmecske volt, de komoly érzelmekkel, az ügyvéd barátsága a szovjet kémmel, és ahogy mindenáron próbált kiszabadítani a börtönből egy amerikai tanulót is, aki épp rosszkor ment át a Falon, és kémnek hitték - ezek mind mély nyomot hagynak az emberben.

Remélem április is tartogat pár szuper könyv- és filmélményt.
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon