A komfortzónán innen és túl

Alcímként talán azt is lehetne írni, hogy: "Avagy egy hét, amikor (majdnem) kétszer legyőztem a félelmemet", illetve "Turistaként otthon".

Peti már egy ideje rágja a fülemet, hogy menjünk fel az UFO-ba. Tíz éve lakunk Pozsonyban, de sok helyet nem látogattunk még meg. Ez az UFO egy étterem kilátóval az Új hídon, ami Ligetfalut és az Óvárost köti össze. Rengetegszer elmentünk már alatta, de soha még csak eszembe sem jutott, hogy felmenjek oda. Hisz tériszonyom van...

Július 5-én nemzeti ünnep volt nálunk, és végre beadtam a derekamat. Peti előző nap megrendelte a jegyeket, úgyhogy már muszáj volt felmenni. Az UFO egyik lábában a lift visz fel a 84 méter magasan levő étteremhez és a kilátóhoz, a másik lábában pedig a vészkijárat van 430 lépcsővel. Engem már a liftezés is kikészített kicsit, de az étteremtől még négy lépcsőfordulót kellett menni olyan lépcsőkön, amin csak fokok vannak, köztük lelátni az alattunk levő lépcsősorra, és a végén ráadásul a korlát is elfogyott... Eléggé rémisztő volt:) És akkor még nem is gondoltam a visszafelé útra. Panninak olyan erősen fogtam a kezét, hogy meg is említette, miért szorítom. A kilátóban aztán már nem volt semmi probléma. Gyönyörű volt a kilátás, szép, tiszta idő volt. Még az osztrák szélmalmokat is szépen lehetett látni. Visszafelé meggyűlt a bajom a korlát nélküli lépcsővel, de túléltem:) Sőt, annyira megtetszett a magaslati levegő, hogy én ajánlottam, hétvégén menjünk felvonózni.

A felvonó a pozsonyiak egyik kedvelt pihenőhelyéről, Železná studničkáról indul, és a tévétoronyhoz viszi fel a turistákat. Egy anyukával beszéltem pár hónapja, hogy a lányával voltak fent, aki egy hónappal fiatalabb Panninál, és mennyire tetszett neki. Gondoltam Panninak is biztosan tetszene. Szombaton először megnéztünk egy Pozsonyhoz közeli falut, amiről majd később írok:) Véletlenül akadtunk itt rá egy nagy játszótérre, ahol eltöltöttünk egy kis időt. Nem is emlékszem, voltam-e már ekkora játszótéren. Volt ott egy nagy szöcske, aminek a lábai csúszdák voltak, többfajta hinta, akadálypálya, és még egy grillező hely is. Panni persze mindent kipróbált, alig tudtunk hazamenni onnan. Délután eleredt az eső, és a szél is eléggé fújt, így a felvonót lemondtuk, inkább elmentünk egy ugriparkba, amit júniusban újítottak fel, ott is nagyon jól elszórakoztunk. 

Másnap aztán újra nekiindultunk. Először eltévedtünk a busszal, illetve ugyanarról a helyről két ugyanolyan számú busz indul, csak az egyik felmegy a felvonóhoz, a másik pedig jóval előtte letér. Persze erre csak azután jöttünk rá, amikor már a végállomáshoz értünk. Végül csak feljutottunk a felvonóhoz, de az még az ősréginél is régebbi volt, nem is értem, hogy engedhetik még működni. Bár biztos jó még, ha naponta több tíz ember megy fel, biciklikkel együtt (több százat nem mertem volna megkockáztatni). Ez az a fajta felvonó, ahova úgy kell belehuppanni, és a biztosíték sem éppen nekem való, inkább nem kockáztattuk meg a gyerekekkel. Inkább Panni hintázott még a szintén őskori, de legalábbis szocis játszótéren, míg meg nem jött a busz, és lementünk az autónkhoz. Ott még játszótereztünk, fagyiztunk egyet. Itt is jókora játszótér van, trambulinokkal, kötélcsúszdával, ugrálóvárral, meg is beszéltük Petivel, hogy hamarosan visszajövünk, ha már nem lesz ennyire meleg, és akár több órát is ellehetünk itt.

Szeretem ezeket a hétvégéket, amikor négyesben vagyunk Pozsonyban, valahogy mindig jó és tartalmas, nem épp pihentető programokat találunk ki. Remélem hamarosan folytatjuk:)

Selmeci családi hétvége

Párom családja nagyon összetartó, amit én nagyon szeretek. Minden évben van pár fix pont, amikor biztosan összejön a család apraja-nagyja. Ilyen pl. karácsony egyik ünnepe Kerimamiéknál, Peti keresztszüleinél, húsvétolás náluk vagy a selmeci nyaralóban, és a Nagy Selmeci Családi Buli nyáron. Én személy szerint mindig várom ezeket a találkozókat, mert végre lehet beszélgetni olyan családtagokkal is, akikkel csak ritkábban találkozunk.

A nyári buli általában július-agusztusban szokott lenni a selmeci nyaralóban, de mivel az kisebb kapacitású, és ha már selmeci buli, akkor 100 %-osan biztosított a Nagy Nyári Zápor(ok) és sátorbeázások sora, ebben az évben úgy döntött a "vezetőség", hogy a székhelyet most áttesszük egy panzióba, ahol mindenkit el lehet szállásolni fedél alatt. Bár mi a két gyerekkel ígyis-úgyis kivételezett helyzetben voltunk (amúgy is régen aludtam már sátorban, terhesség, pici gyerek, terhesség, pici gyerek...), de mégis jó ötlet volt, mert pénteken háromszor jött hirtelen és jókora eső...

Mi még csütörtök este indultunk Lévára azzal, hogy a két gyerkőc szépen elalszik majd az autóban, csak átrakjuk őket az ágyba, és készvége aznapra. Persze. Panni az utolsó két lévai utat végigdumálta, pedig jó másfél óráról van szó. Ezt még ugye megelőzte a nagy pakolás, hát nem semmi két gyereket és magamat összekészíteni, és akkor még az egyik kiságyat és az ágyneműket, törölközőket Léváról vittük. Másnap 10-fél 11 körül indultunk, délben lehetett elfoglalni a szállást. Kispeti már durmolt is, ahogy elindult a motor, Panni pedig Lévától percenként kérdezte, ott vagyunk-e már:)

Onnantól kezdve, hogy elfoglaltuk a szállást, Panni elfoglalta a játszóteret, és egész addig, míg haza nem indultunk, általában kint játszott, vagy a benti játszósarokban tartózkodott. Nagyon családbarát ez a panzió. 4 nagy apartmanból áll, mindegyik apartmanban egy nappali konyhával, kandallóval, és egy hálószoba, wc, fürdőszoba volt, nagyon szépen felszerelt mind. Mindegyik apartman egy kicsit különbözött a másiktól, volt bárpultos konyha, csak zuhanyzófülke, emeletes ágyas szoba. Mi az egyik apartman nappalijában voltunk, és bár a széthúzhatós kanapé rettenetesen nyikorgott, és mindig azt hittem, hogy összeesik alattunk, de megoldottuk az alvást - Kispeti az első ébredése után már inkább köztünk maradt, így nem keltettem fel az egész házat a ki-be ugrálással a kiesett dudi miatt. Lekopogom, itt nagyon szépen aludt:) Általaban 7 után kelt, valószínűleg a jó levegő és a sok újdonság miatt (ma 3-kor kelt, azt hittem, elmegyek világgá... Azért huncut a gyerek, próbálgat, ha már az 5 órai keléshez hozzászoktam, akkor most jöjjön a 3 óra...)

Apartmánový dom Pod Sitnom

Az emeleten volt még egy "társasági" szoba, az előtér, ahol egy billiárdasztal, gyereksarok (hinta, sátor, csúszda), rengeteg társasjáték és mindenféle nyelvű könyv volt. Itt is sok időt töltöttünk. Általában retro játékok voltak, ami Panninak is, nekem is nagyon bejöttek. Pl. retro dominó, amiből mindenféle pályát lehetett kirakni, és feldönteni, azzal nagyon sokat pepecseltünk, Panni jókat röhögött, amikor véletlenül ledöntöttem a nagy nehezen kirakott sort.

Kint a szabadban volt egy medence, ami még nem volt kitisztítva, egy kisebb játszótér egy hatalmas fa alatt - magas csúszda, mászóka, kis- és nagygyerek-hinta, homokozó, na és a legjobb móka Panninak - trambulin. Máig nem tudom megemészteni, miből van a gyereknek annyi energiája, hogy egyik játéktól a másikig rohan reggel 9-től este 7-ig, ha még annyira sincs ideje, hogy megálljon enni... Volt még egy kis sütögető rész, valamint egy altánok, ami alá mind a 21-en elfértünk.

Jó kis hétvége volt, bár két gyerekkel azért nem annyira pihentető, de a családtagok igyekeztek levenni rólunk a terhet, Kispeti pl. majdnem csak altatáskor került vissza hozzám:) Panni jól megugráltatott a trambulinban, kreatívkodtunk is elég sokat. Tollaslabdáztunk is, Pannival macskásat játszottunk, és azért sikerült jókat beszélgetnem a család többi tagjával is. Esténként már 9-re elaludtak a gyerkőcök, aztán még kint beszélgettünk, scrabbleztünk. Én már 11-kor kidőltem mindkét nap, de Peti egész jól bírta, ők még activityztek, beszélgettek és "miegymás" hajnalig.

Kispetinek is bejött a hintázás

Fanni Panni legjobb barátja, sárban tapicskoltak, meztelen csigákat mentettek (Panni komolyan vette a dolgot, még vijjogott is, mint a mentőautó)

Peti unokatestvérétől kapott outfitben, még a cápás szvetter hiányzik a képről. Igazi macsó.

Jó volt ez a hétvége, nekem a hely is tetszett, visszamennék jövőre is. Akkor már Kispetit is nehéz lesz elvonszolni a játszótérről:)

Újabb szuper hét

Bár már másfél hete vége az egy hetes kirándulásunknak, a nagy melegben nem nagyon volt kedvem blogot írni, pedig a számítógép szinte egész nap nyitva van. Július utolsó hetében volt a nagy kirándulás. De még előtte Peti felhozta az unokatesómat, Annát Pozsonyba, és megnéztünk pár dolgot. 

Szombat reggel a dévényi várnál kezdtük, mert ahányszor arra jártuk, mindig pár perccel előtte zárták be, és már kíváncsiak voltunk, mi is lehet odabent. Aztán hazamentünk, és miután megetettük a kicsit, elmentünk egy bevásárlóközpontba, ami közel van a reptérhez. Anna ugyanis repülőgép és vonat fan, vicces, ahogy 16 évesen rácsodálkozik a világra:) Engem otthagytak a bevásárlóközpontban, mert Panninak elég hangos lett volna a repülőtér. Bárcsak ne hagytak volna ott, egy vagyont elköltöttem. Estefelé pedig átsétáltunk a Chuck Norris hídon Ausztriába, Schlosshofba, Petiék görkorin jöttek. Nagyon nyugis séta volt, elgondolkodtam mindenfélén... Vasárnap Lipótra mentünk a fürdőbe, majd hazavittük Annát, és mentünk Lévára, Peti szüleihez, ahol összeröffent a kis család.

Rövid, de fárasztó hetünk következett, de nagyon jól éreztük magunkat. Panni is hihetetlenül jól viselkedett, csak az utolsó nap, vasárnap volt egy kicsit nyűgösebb, de már fáradt volt, és biztos érezte is, hogy hazamegyünk. Hétfőn Santovkán voltunk termálfürdőben (jó büdös hely, de hozzá lehet szokni, ásványvizet is készítenek ott, sohasem szerettem:), kedden pedig Podhájskán wellnesszben. Szerdán szabadságot vettünk ki a fürdőzésből, felmentünk Selmecbányára, ahol csak pihengettünk, felmentünk a Kálváriára, tollaslabdáztunk, ettünk-ittunk, Panni megkóstolta a pisztrángot és a sült hagymáskrumplit, és pancsizott egyet a kismedencében, nehogy hiánya legyen. Csütörtökön végre lehűlt egy kicsit a levegő, még esett is az eső, és régóta először hosszú nadrágban és hosszúujjú pulcsiban feszítettem. Pénteken Esztergomba mentünk a fürdőbe, szombaton pedig Sklené Teplicére wellnesszbe. Vasárnap délelőtt indultunk haza a meleg miatt, de így is besültünk az autóba, mire hazaértünk... Nagggyon-nagggyon jó hét volt ez is, feltöltődtem, megpihentem, rengeteget olvastam (még mindig a Toszkánát, és a fele még hátra van, de olyan jó lassan olvasni és megemészteni), Panni pedig kipancsolta magát. Úgy közlekedett az úszógumival, mintha már járna, vagy úszna, egyfolytában mosolygott, nagyokat aludt, egyszóval szuper volt:)

Liptov 2012.5.18-20.

Peti az én lelkiismeretem blogbejegyzéseket illetően. És mivel már két hete nem hagy nyugodni a lelkiismeretem (fél óránként megkérdi, mikor írok, mikor tudja, hogy egy csomó dolgom van:P), muszáj feltennem a képeket a kirándulásról.

Szeretek az árengedményes oldalakon nézelődni, mert mindig felfedezek valami érdekeset (presze azért nem vásárolok hülyeségeket). Még februárban néztük ki magunknak ezt az utazást Liptóra. Itthon amúgy sem szoktunk kirándulni, inkább Magyarország, Csehország felé vesszük az irányt, úgyhogy úgy döntöttünk, egy próbát megér. És meg is érte, én személy szerint nagyon jól éreztem magamat. 

Csütörtökön munka után indultunk. Aznap délben hokiztak a szlovákok, meg is hallgattam rádióban, jól indult a kirándulás, hogy tudtuk, csapatunk bent van az első négyben. Már csak tévé legyen! Lett is:)

Kb. 3,5 óra múlva, fél 9 tájékán értünk Liptovský Trnovec-be, egy kis faluba, ahol a panzió volt. Ez a falu a Liptovská Mara-i víztározó mellett van (tulajdonképpen a falu fele a víz alá került, de erről majd később). Fúúú, nagyon hideg volt, majd lefagyott kicsi popóm, de a szoba felderítése után elmentünk egy jó kis fokhagymalevesre, ami felmelegített. Azért éjjel a takaróm felett pokróc is volt:)

Egyébként ha Szlovákiában jártok, mindenképpen egyetek egy tányér fokhagymalevest (nem krémeset), cesnačka (cesnacska) a neve, én a kirándulás alatt 3 tányérral megettem (igaz, azon kívül más meleg kaja nem ment le). 

Másnap reggel csodás kép fogadott - előttünk a Magas-Tátra, mögöttünk az Alacsony-Tátra. Meleg volt, de a hegycsúcsokon még állt a hó. Istenien nézett ki. 

 

 

 

Reggeli után bementünk Liptovský Mikuláš-ba - milyen vicces, pont itt született mostani kapusunk, Laco:), hogy egy kis pénzre tegyünk szert - minek vigyen az ember magával pénzt kirándulásra? Ugyanmár:) Aznapra csak a Tatralandia volt betervezve, ami egy jó kis fürdőkomplexum rengeteg medencével, csúszdával, mindenféle attrakcióval. Nem semmi ára volt, pedig még a főszezon sem kezdődött el, úgyhogy csak pár medence volt nyitva. És én amúgy sem csúszdázok most egy ideig:))

3,5 kemény óráig bírtuk a 3 medencét. Jó érzés volt ülni kint a meleg vízben, körülöttünk pedig a havas hegytetők...

Aznap még megnéztük a Demänovai-szabadság-barlangot (nem volt nyitva), és a Jasná-i síközpontot (hol vannak a síelők??), majd hazaautókáztunk. Elsétáltunk még a Maráig, de rengeteg volt a szúnyog, úgyhogy hazamentünk pihenni.

 

 

Szombaton aztán rendesen kifárasztott a párom. Újra elmentünk a barlanghoz. Kellemes hideg volt lent, gyönyörű tiszta tavak, cseppkövek mindenhol. Csak mentünk-mentünk lefelé perceken át, meg is jegyeztem, milyen kellemes itt. Kb. féltáv előtt jöttem rá, hogy amennyit lefelé jöttünk, ugyanannyit felfelé is kéne menni... Ki voltam akadva, amikor az idegenvezető nőci azt mondta, hogy már csak 220 lépcső van felfelé, én mégis 238-at számoltam. Hogy volt képe félrevezetni?? A barlangban nem készültek képek, 10 euró volt a fényképezési díj, brrr. Nézzétek meg inkább a linket, amit beszúrtam.

Délután Vlkolínec felé vitt az utunk (természetesen csakis dombra fel). Ez a kis fa-skanzen az UNESCO világörökség része. Azért én nem dobtam hátast tőle... Van pár házacska - elismerem, nagyon szépek kívülről, de be csak egy házba mehettünk. Ennél jobban tetszett Pribylina, de az a vasárnapi program volt. A házak még mindig lakottak, nem szemtelenkedhettünk volna be csak úgy mindenkihez. Ki tudja, lehet belülről teljesen modern berendezésűek:)

 

 

 

 

Hazafelé még megnéztük a likavkai várromot. Ha tudom, hogy szinte sehova sem lehet bemenni, nem megyek fel azon az emelkedőn. Háromszor álltam meg rókákat kergetni (szerencsére egyet sem találtam). Ja és persze csak én lehetek olyan esetlen, hogy megcsúszok és pont egy csalánban kapaszkodok meg... Likavka még onnan híres, hogy innen származik a jogászunk.

 

Hullafáradtan mentünk haza, délután pedig várt ránk a cseh-szlovák hokimeccs, a fél panzió együtt nézte, kommentálta, ordította a gólokat. És iiigggen, a meccs után tudtuk, hogy legrosszabb esetben is ezüstérmesek leszünk!!!

Vasárnap este 7-kor (?) kezdődött a hokimeccs, addigra haza kellett érni. Bementünk még Pribylinára, ami szintén egy skanzen, nekem jobban bejött, mint Vlkolínec... Amikor 1969-1975 között építették a Liptovská Mara-i gátat, elárasztottak 12 falut teljesen, egyet pedig (ahol mi is laktunk) félig. Előtte még átmenekítettek pár házat, egy kastélyt és egy templomot Pribylinára, hogy ezek az épületek fennmaradjanak az emberiségnek. Nem konkrétan megfogták a házat, felemelték és átvitték jópár kilométerre onnan, hanem felhasználták a köveket, a templomból. pl. a freskókat, stb. Nekem nagyon bejött ez a kis hangulatos falucska.

 

 

 

 

Eztuán hazafelé vettük az irányt, dög melegben autóztunk 3,5 órát, hogy lefürödjünk, puccba vágjuk magunkat, és Peti haverjának bárjában nézzük meg a hoki-finálét. Ezüstérmesek lettünk:)))) Hazafelé a bárból szuper volt az út, egész Pozsony lázban égett, az emberek az utcákon lassították a forgalmat, kiabáltak, énekeltek, vuvuzeláztak, isteni volt. Ahogy az egész kirándulás is...