Az álomlakás - 3., egyben befejező fejezet:)))

Nna most már senkit sem fogok zavarni a nyavajgásommal:) Tegnap megbeszéltük Petivel, legyen albérlet, és ma már le is foglaltuk:) Hihetetlenül megnyugodtam, és hiszem, hogy ez egy ideig jó lesz nekünk, tudunk még spórolni, megtanulhatok főzni, mert a konyha.... Nnnnyami!!! Első látásra vitte a pálmát.

Az úúúúgy volt... Azt hiszem, szereztünk két ellenséget, de megérte:) Gondoltuk egy lakást még megnézünk most, aztán ha nem jön be, akkor már csak a tábor (július közepe) után kezdünk újra a lakáskeresésbe. Ugyanis már egy kicsit belefáradtam a sok agymenésbe... Negyed 6-ra kellett volna mennünk, 5-kor hívott az ingatlanközvetítő, hogy sajnos ő nem tud jönni, és hogy negyed 7-ig tudunk-e várni, akkor lejön hozzánk a mostani albérlő és körbevezet minket. Így hát sétáltunk egyet a környéken, megtudtuk, hogy a házzal szemben uszoda és konditerem van, nem messze Lidl, Terno, majdnem alattunk pizzéria (ahol vártunk 20 percet két fagyipohárra, aztán inkább elhúztuk a csíkot - 20 perc alatt simán megvettem volna a fagyit még a Tescoban is, talán most szedték a gyümölcsöt?), aztán visszamentünk a bejárathoz. Ott kiszúrtam egy másik párt, hogy tutttti ők is ugyanoda mennek. Akkor már kezdtem újra elkámpicsorodni, mert az a konyha nekem kell, ha már sajátot nem tervezhetek...

A lakás egyébként egy szobás, 36 m2, ideális két személy részére. Pici előszoba, normális méretű fürdőszoba, egyben a WC-vel, de új minden. A szoba jó nagy, nagyjából ugyanúgy lesz berendezve, mint a mostani szobánk, de azt tervezzük, hogy egy Ikeás szekrénnyel elválasztjuk majd a "hálót" a "nappalival", amúgy is egy csomó cuccunk van, amit valahova azért el kéne helyezni:) Ez pedig a leendő konyhánk:) Hűtővel, sütővel, mikróval, azaz semmi nagy dolgot nem kell most vennünk, csak mosógépet. Konyhafelszerelés nem lesz, de én már így is begyűjtöttem egy rakás tányért, poharakat, evőeszközöket a stafírungomba, és anyutól is azt kaptam a 25. szülinapomra, hogy elmegyünk Győrbe és veszünk egy csomó mindent. Egy kicsit kupi van a képen, mert a leendő albérlők már bedobozoltak.


És miért szereztünk két ellenséget? Említettem, hogy még egy pár jött velünk megnézni a lakást. Ők is úgy néztek ki, mint akiknek nagyon tetszik a lakás, még álldogáltak is egy kicsit a bejárat előtt, miután végeztünk, mintha vissza akarnának menni lefoglalni. Úgyhogy alig beültünk az autóba, párom már hívta is az ingatlanközvetítőt, hogy kivesszük a lakást. Szegény párnak még lelkesedni sem lehetett ideje, hogy deszéplakásunk lesz:) Hogy szemetek vagyunk-e? Nem hinném. Így is nekünk kellett volna először megnézni a lakást, meg amúgy is, szemfüleseké a világ, nem igaz?:)

Szóval július 1-jén költözünk. Addig meg belevetem magamat a hímzésbe, mert már két hete nem fogtam tűt a kezemben...

3 comments:

Dora povedal(a)...

De jó! :))))))) Látod érzi az ember, amikor valami jó, és akarja! Akkor hajra a sporolással, hogy jövőre valami jó kis lakást vehessetek :)

nöné povedal(a)...

Örülök, hogy egy picit megnyugszanak a kedélyek! Bár igaz, hogy olybá tűnik, a bérleti díj kidobott pénz, azonban valóban tudtok picit spórolni, hisze ebbe a kis lakásba szinte semmit nem kell vennetek. Én is konyhaszerelmes vagyok, akárhova megyek, első dolog a konyha szemrevételezése, újságokban szintén. Mindig valami új ötlet után kutatok. Aranyos a konyhácska, nagyon jó sütés-főzés(tanulás)t benne. És persze jó gyűjtögetést a sajátra!

Anonymný povedal(a)...

Szerintem is jòl dontottetek, igy van idotok nèzelodni, ès ha egy jò vètelt làttok, akkor ugorjatok rà gyorsan, ès vegyètek meg. Azèrt egy lakàsvàsàrlàs nem olyan mint egy kilò kenyèr, azt hosszabb idore veszi az ember, meg tobbe is kerul.
Es terjesszètek el a baràti korben, hogy lakàst akartok venni, hàtha pont valaki tud nektek majd ajànlani, vagy ismert valakit, aki ismer valakit... tudod.
Egyèbkènt szerintem is nektek volt meg hozzà a jogotok, ùgy is szoktàk, hogy aki eloszor nèzi meg, az donthet hamarabb.

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon