Nora Corbett: Lilac (1)

Bár ide ritkán írok, azért alkotgatok szinte minden este. Most szükségem is van rá, a munka agyilag nagyon kimerít. Hímzés közben pedig ugye nem kell gondolkodni:) A lepkés párnámból már csak egy kis csücsök van hátra, naná, hogy félre is tettem újabb 3 évre. Egy új képbe kezdtem, nagyon kellett már ez kicsi lelkemnek, az első tündérkébe böktem a tűmet a Bogitól kapott csilli-villi anyagomra. Épp elfér rajta szélességében egy tündibündi, és ha mindegyik minta hasonló széles, akkor ezen kívül még 3 simán ráfér.

Ennél a tündinél kezdtem el "rendesen" hímezni, azaz először balról jobbra, aztán jobbról balra, hogy a munka visszája szép csíkos legyen, de nagyon lassacskán ment, mindig elvesztettem a fonalat, és különben is, keretezve lesz a kép, a visszáját senki sem látja. Az én technikámmal is csíkos a visszája, csak éppen vízszintesen. Szóval az alsó sötétzöld szín után váltottam a saját technikámra. Jobban is megy, és jobban is élvezem. Íme az állás egy hét este-öltögetés után:

Ha így folytatom, lassan meg is rendelhetném a csillifonalakat és a gyöngyöket...
3 képből rakta össze párom ezt az egyet, a jobb alsó sarkában látszik egy kicsit, milyen csillivilli az egész anyag.

12 comments:

Judit povedal(a)...

Szép! Jól fog mutatni ezen az anyagon! :)

Magdi povedal(a)...

Szerintem tök mindegy, hogy vízszintesen, vagy függőlegesen csíkos a visszája! Az a lényeg, hogy egy hímzésen belül ne keverd a kétféle variációt, mert az esetleg (de nem biztos!) meglátszik a munkád színén is.
A minta egyébként gyönyörű, csakúgy, mint az anyagod is! Én még sosem varrtam gyöngyöset, de nézni imádom!

Clinique-Bogi povedal(a)...

Nagyon eltaláltad!!!

Christine povedal(a)...

Bogi, ne mondd, hogy nem érezted előre, hogy erre az anyagra tündiket fogok hímezni:)))

Magdi, kevertem én, de szerencsére ugyanolyan ikszek jöttek ki:)

Judit és mindenki: köszönöm!!

Dora povedal(a)...

Jaj, de nagyon jó!

CathlenKata povedal(a)...

Szép lesz!

Wassernixe povedal(a)...

Személy szerint örülök neki, hogy a tündérbe kezdtél böködni :) Nagyon szépek lesznek a színei :)

Mónika povedal(a)...

Gyönyörű lesz!
Nem egészen értem ezt a "rendes" hímzés dolgot. Szemenként, egyesével csináltad eddig az x-eket?
Én úgy szoktam, hogy egy adott színből mindig meghímzek egy nagyobb részt, vagy akár az egészet. Attól függ, hogy mekkora területet fed le, mert ha még a minta elején vagyok, nem kockáztatom meg, hogy elszámoljam, és később az egészet visszabontsam. De először mindig az x alsó szálát bököm le, és amikor a kijelölt rész végére érek, akkor megyek visszafelé úgymond. Így azért is könnyebb, mert nem kell nézni a mintát. De majd teszek fel képet végre a hóemberről, és a hátulját is lefényképezem:) (De ez lehet, hogy csak hétfőn következik be,,*)

Delfike povedal(a)...

Nagyon jól haladsz,szépséges lesz, ez már most látszik.Szerintem is nagyon jó lett az anyagválasztás!

Dóra povedal(a)...

Úgy bírom, hogy alul kezdted! Nekem olyan nehéz ezeknél kibírni, hogy ne rögtön az arcát készítsem!

Csodaszép lesz!
Azért ne súvaszd el 3 évre a lepkéidet!!!

En povedal(a)...

Szia!

Egy ideje én is rendszeresen követem a blogod (csak kommentelés terén fejlődésre szorulok.. :) ), és szeretnék Neked egy díjat adni, és ezáltal is gratulálni a szép keresztszemeseidhez és a hozzájuk kellő türelemhez!

http://en-xclusive.blogspot.com/2011/01/dijat-kaptam.html

Christine povedal(a)...

En,

üdvözöllek nálam, és köszönöm a díjat!
Rákattantam a blogodra, annyira szép az a baba:)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon