Nora Corbett: Lilac (2)

Az van, hogy én most nagyon sokat dolgozom:)
Najóó, biztos nem annyit, mint a többi kollégám, de még decemberben megfogadtam, hogy ebben az évben nem fogok túlórázni (nem úgy, mint az elmúlt 4 évben), úgysem fizetik meg... Csak a kreatívkodásra szánt időmet veszi el, más előnyöm-hátrányom úgysem származik belőle. Úgyhogy a nap nagy részében keményen dolgozom, hogy mindennel érkezzek, így estére annyira ki vagyok lőve, hogy mégsincs kedvem kreatívkodni:) Ördögi kör ez, ez van, de már csak 2 hónapig tart... Itt-ott munkameghallgatásokra is járok (mikor máskor, akkor a jó, ha legtöbb a munka), és németeznem is kell, mert rájöttem, hogy nem is tudok annyira németül, mint gondoltam.

Azért az elmúlt két hétben gyakran kezembe vettem a tündit, és ha csak egy virágot is, de azért hímeztem. Még mindig nagyon élvezem hímezni, bár kicsit kemény az anyag, de gyönyörű x-ek születnek rajta (haha, milyen beképzelt vagyok). A hímzés felén már túl is vagyok, lassan meg kéne rendelnem hozzá a gyöngyöket.


Tegnap pedig újra kötőtűt vettem a kezembe. Persze nem a terveim egyikét csinálom, hanem egy babámnak készítek egy ősrégi Fürge ujjak alapján babaruhát. Nem akarom, hogy majd egyszer a lányom meztelenül lássa! Majd mutatom azt is, ha túljutok az első 5 soron:)))

9 comments:

Wassernixe povedal(a)...

Hát nekem ez nagyon bejön, tetszik a hölgy virágos kis szoknyája. A túlórával kapcsolatban pedig teljesen igazad van :)

Clinique-Bogi povedal(a)...

Még mindig nagyon tetszik. :-)
Jaaa! És túlórában hímezz.

Judit povedal(a)...

Olyan izgalom lett rajtam, amikor megláttam a bejegyzésed címét! Végre-végre!!!!
:))

unikat povedal(a)...

De szépséges!

Magdi povedal(a)...

Nagyon szép! És a napi stressz levezetésére ennél jobb orvosság nincs a világon!

gromine povedal(a)...

Olyan szépek a színek, szépséges lesz !!

Dora povedal(a)...

De nagyon szép! :)))

Christine povedal(a)...

Köszönöm:) Alig várom már a hétvégét, hogy hímezhessek:)
De ma még hátra van 3 "zárás":(

Timici povedal(a)...

nagyon szép lesz!!!

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon