Helló július!

Vége az első nyári hónapnak, már csak két meleg hónapot kell kibírnunk, aztán itt a kedvenc időszakom, az ősz. Tavaszi gyerek révén nem igazán kedvelem se a forróságot, se a nagy hideget. Jó lenne, ha az év minden napján 20-24 fok lenne, egyik nap ragyogó napsütéssel, másnap esővel, de szél nélkül...

Június eseménydúsan telt, lehet, hogy néhány dologra már nem is emlékszem. A hónap elején volt még egy gyereknapozás, majd elmentünk a szlovák oviba körülnézni. Panninak nagyon tetszett, hatalmas játszótere van, a játszószobákban is sok érdekes játék volt. A nevelőnők szerint semmi problémájuk nincs a magyar gyerekekkel, most is van nekik 2-3 gyerkőc, a lényeg, hogy az alap dolgokat - pisilni kell, szomjas vagyok - azért tudja. Megkönnyebbültünk kicsit, de azért még aznap vettünk egy képes szótárt Panninak, gyakran nézegetjük. Mostanában sokszor kérdezi, mi micsoda szlovákul, és sok új szavat tanult meg.

Azután voltunk egy jót bulizni Selmecbányán a családdal, jókat beszélgettünk, pihentünk, Panni kimozogta magát rendesen. Következő hétvégén Peti unokatestvérénél jártunk házavatóban, már délben kezdtük a bulit, mert azért kicsit befogtak minket dolgozni:) Én két szekrényt szereltem össze, egy komódot Anita sógornőmmel és egy konyhaszekrény-darabot Petivel. Este activityztünk, rettentő béna vagyok benne, és nemcsak azért, mert szlovákul játszottuk, de úgy egészben béna vagyok hozzá. Ráadásul az agyam is kikapcsolt már addigra, Kispeti aznap 5-kor kelt. Másnap Peti szülei felvittek minket a két gyerekkel Lévára, ahol szuper hetet töltöttünk, végre úgy-ahogy kipihentem magam, nem kellett főzésre, házimunkára gondolnom, és arra, milyen kupi van otthon. Voltunk Selmecbányán a városban és a malonyai arborétumban is.

 


Nagyapi motorján
Még Selmecbányán telefonált nekem a magyar ovi igazgatónője, hogy (sógorom, Panni keresztapjának jóvoltából - kösziii!) Pannit mégis felvették oviba, mert újra felvitték a létszámot. Nagyon-nagyon örültem, örültünk neki. Múlt héten aztán el is mentünk a papírokért, és Panni még a játszóteret is kipróbálhatta. Ez ugyan kisebb, mint a szlovák ovi játszótere, de jóval kevesebb is a gyerek. Sajnos a játszószobákat most nem nézhettük meg, de így is nagy megkönnyebbülés, hogy mégis ide fog járni. Aznap tartották azt az arcjóga tanfolyamot is, amire Peti cégének gyereknapján nyertem belépőt. Nagyon jó volt, fura volt érezni, hogy vannak izmok az arcomban is:) Ha szépen, kitartóan jógázok minden nap (kitartásom nem igazán van...), akkor a botox sem fog kelleni, és újra szép leszek. Hehe. De erről még majd írok (talán) bővebben.

Aznap volt Apuci-Peti, Kispeti, és Oci-Peti (nagypapi) névnapja, azt most hétvégén ünnepeltük meg, és folytatjuk még holnap is.

EZT OLVASTAM

Rég volt már ilyen hónap, amikor egy könyvet sem fejeztem be. Egész hónapban James Dashner Halálkúráját olvastam, nagyon lassan haladtam, de tegnapelőtt végre befejeztem, így ez a könyv a júliusi összefoglalóban fog szerepelni. Elkezdtem még Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját, de még azt sem fejeztem be...

EZT NÉZTÜK


Végre sikerült eljutnunk moziba. Szeretünk Győrben mozizni, de ez Peti születése óta nem jött még össze. Igaz, olyan film sem volt, ami érdekelne minket. Június 9-én jött a mozikba az egyik kedvenc filmem második része, a Szenfényvesztők 2. Peti szerint nem ütött akkorát, mint az első rész, szerintem viszont nagyon érdekes volt, nem igazán emlékszem olyan részre, ahol untam volna magamat, egyfolytában pörögtek az események. Talán túlságosan is, muszáj lesz még egyszer megnéznem:) Érdekes volt Daniel Radcliffe-t más szerepben, mint a Harry Potterben látni, itt egy nyálas, ugribugri kis informatikus zsenit alakított. Nem volt kedvenc szereplőm, de meg kell mondani, jól játszott. És hát kedvenc színészbácsim, Michael Caine még akkor is szimpatikus, ha épp negatív szerepet játszik.

AMI JÓ VOLT EBBEN A HÓNAPBAN:
- csokrot kapni csak úgy
- gyereknapozások
- naptejtől napfényillatú gyerekek
- szivecskés esernyőt kapni a pontjaimért a DM-ben, másnap elkapott minket az eső, és az esernyő épp kéznél volt
- selmeci hétvége
- csudacsokis muffint sütni
- üvegfestés Pannival
- a selmeci blogbejegyzésre választ kapni a panzió tulajától
- Léván altatás után citromos-mentás teával várt az anyóskám
- Pannit mégis felvették magyar oviba
- Kispeti fejéről pár nap alatt egy kis krémmel végre eltüntettük a koszmót
- nyári hangulatú színező
- arcjóga tanfolyamon járni és egy kicsit kikapcsolódni
- Panni leszokott a dudiról:)

Július már nem lesz olyan pörgős, mint az előző hónap. Jövő héten kétszer megyünk Kispetivel dokihoz, hétfőn csípőröntgenre, pénteken az aktuális ellenőrzésre. Kíváncsi vagyok, mennyit nőtt ezalatt az egy hónap alatt. 20.-a után elmegyek egy hétre anyumhoz a gyerkőcökkel, szeptembertől már úgysem lesz lehetőségünk nyaralni. A hónap végén pedig vége a "jólétnek", a keresztszülők elköltöznek az új házikójukba. Természetesen ha kell, segítünk a költözködésnél. Szeretném már végre rendbetenni a konyhát, selejtezni, kidobni a lejárt élelmiszereket, leolvasztani a hűtőt és a mélyhűtőt. Be akarom végre fejezni az angyalkát is, és sokat olvasni. És ezzel vége is a hónapnak.:)
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon