Úgy néz ki, az ötödik hónap már csak ilyen lassú, eseménytelen, mert ahogy átolvastam Panni összefoglalóját, nála sem történt igazán nagy fejlődés ebben a hónapban. Ami persze csak a látszat, mert biztosan sok mindenben fejlődött, csak én, aki (majdnem) mindig mellette voltam, nem vettem észre.
Törpénk nem igazán szeret feküdni, jobban kedveli, ha kézből leselkedhet, ami nem igazán könnyíti meg az életemet, már csak azért sem, mert két hete már majdnem 8 kg volt. Még a negyedik hónap végén átfordult hátáról a hasára, ezt sokat gyakorolja, de visszafelé még nem sikerült neki. Ha megfogjuk a kezeit, mindig felhúzza magát, és a napokban egyre inkább próbál felülni is a könyökeire támaszkodva. Hason pedig ügyesen tolat, úgy néz ki, mi a mászást visszafelé abszolváljuk majd:) Kezeit is egyre ügyesebben használja, nyúl a játékokért, átteszi őket egyik kezéből a másikba, utána pedig a szájába.
A hónap végére már nagyon érdeklődött az ételeink iránt, úgyhogy megkezdtük a hozzátáplálást is. Próbáltuk már a répát, krumplit, almát és banánt. Legjobban a banán ízlik neki, bár eléggé nehezen kakil utána. Panni az etetésből is kiveszi a részét, képes türelmesen belapátolni neki az egész tányér pürét. Igaz, hogy Peti közben nyelni is alig bír, olyan tempóban kanalaz a Panni, de jó móka mindkettőjüknek.
Egész szépen összeszoktunk már az első hónapokban, most viszont Panninál megint változott valami. Másfél hete elhagyta a dudiját éjjelre is, azóta valahogy éberebben alszik. Már több mint egy éve a saját szobájában alszik, de minden éjjel átjött közénk a nagy ágyba. Viszont mostanában egyfolytában felébresztették egymást. Peti arra kelt, hogy Panni sírdogálva átjött a szobába, Panni aztán arra kelt fel, hogy Peti ébredt enni (és ha az én pasijaim éhesek, azt rendesen az ember tudtára tudják adni...), és Panni annyira sírt, hogy persze Peti is elkezdett bőgni. A hajnali ébredésekkel együtt ez nagyon kimerítő volt, muszáj volt valamit tenni. Pár napja elkezdtük azt, hogy ha Panni felébred éjjel, Peti átmegy hozzá visszaaltatni, és jó esetben alszik egész reggelig. A kicsit így akár közénk is tudom tenni, ha felébred, és nehezen alszik vissza. És láss csodát, az utóbbi időben ő is legalább fél nyolcig alszik:)
0 comments:
Zverejnenie komentára