Manó, ujjbábok, miegymás

Az utóbbi két hétben sem tétlenkedtem. Tulajdonképpen esténként sosem tétlenkedek, általában mindig van horgolótű a kezemben, de a munka miatt most nem volt lehetőségem feltenni a blogra az elkészült dolgokat. Igyekszem most előre dolgozni és inkább tovább fennmaradni este, hogy november végére elkészüljek a karácsonyi megrendelésekkel. Most már nem is fogadok el új megrendeléseket, decemberben már pihenni szeretnék, januártól pedig meglátjuk, mivé növi ki magát ez a hobbi, fogom-e folytatni, vagy sem. Biztos hiányozna és fájna érte a szívem, ráadásul a horgolás megnyugtat, közben sokat jár az ember agya, és jobb is néha, mint tétlenül bámulni a TV-t. De ebben a formában munka mellett nem lehet sokáig csinálni.

Ennyit a filozofálgatásból, jöjjön a pár elkészült munka.

Először is egy karácsonyi manót készítettem megrendelésre RoKiKi mintája alapján. Nem túl bonyolult minta, de a sapkájának csak nem bírtam a végére érni:) Ráadásul újra is kellett varrnom, mert valamiért figyelmetlen voltam, és az orra fölé varrtam a sapkát, a mintában viszont az orrára kellett húznom, amire a megrendelő figyelmeztetett, mikor küldtem neki a képet. Még az ilyen visszaigazolást is szívemre tudom venni, pedig csak kifejtettem a varrást, horgoltam a sapkájához még két-három szélesebb sort, visszavarrtam és kész is volt, de azóta bánt, hogy elrontottam. Maximalista vagyok, na. Bárcsak másban is az lennék:D


Aztán következett 10 ujjbáb, egy süni és egy polip, mind egy megrendelés. A süni és a polip egy estés munka, de az ujjbábokkal most nagyon sokat dolgoztam. Mostanában valahogy minden tovább tart, mintha lelassultam volna. Muszáj lesz belehúznom, hogy tartani tudjam a tervet:)


3 comments:

Anonymný povedal(a)...

Nagyon helyes holmikon munkálkodsz!
A gyerekeid nagyon cukik! Pár bejegyzéssel ez előtt csak néztem, mekkorák már... Az almafesztivál jó móka lehetett, kimozdulás+program+élmények egyszerre. :) Jó volt olvasni a sokszínű írásaidat.
zugolvasód, Brigi

Kristína povedal(a)...

Köszönöm!
Bizony, néha én is elcsodálkozok, mennyit nőtt már Panni, hihetetlen nagylány lett. A gondolkodása, szövegei... nem kisgyerek már, az biztos:)

oakleesadiq povedal(a)...

Best Blackjack Sites 2021 ✔️ Casinos That Accept
Best Blackjack Sites · 1. Red 샌즈 Dog Casino: $30 Free + 50FS Deposit งานออนไลน์ Match · 2. 포커 페이스 뜻 Ignition 안전바카라사이트 Casino: $2K Free + 50FS Deposit Match · bet 3. Bovada

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon