Zobrazujú sa príspevky s označením Idézetek. Zobraziť všetky príspevky
Zobrazujú sa príspevky s označením Idézetek. Zobraziť všetky príspevky

Szomorúság


Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. „Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!” Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Nyakigláb apó


"Nem tudom, miért támadtak fel bennem ezek az emlékek olyan élénken; talán a tavasz teszi vagy a békák megjelenése, amelyek mindig a régi gyűjtési hajlamot ébresztik fel bennem. Az egyetlen dolog, ami mégis visszatart attól, hogy gyűjtsem őket, az a tény, hogy itt senki sem tiltja."
(Jean Webster: Nyakigláb Apó)

Kedvencem...

Nem ébredek fel szívesen
Már a részegség sem old fel, azt hiszem
Oldjon fel az ég önző vágyaim alól
Míg hiányzol
A baj, hogy minden arról szól
Az Idő mindent elrabol
Mert Ő hozott el hirtelen és Ő sodort tovább
S még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd
Lelkemben bűntelenül
Mert hiányzol…
Az utcán épp, hogy létezem
Csak egy arcot, csak egy színt keres szemem
De rólam bárki tudja, hisz a homlokomon áll
Még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Ma is telve a reménnyel: aki elment vár még rám

(Demjén Ferenc: Hiányzol)

...meghallgatom...

Páromnak (is)

Végh Mária: Tévedsz

Tévedsz, hogyha azt hiszed
A szerelem csak játék
Vagy lobogó fáklya
Mely ujjaidra ráég.
Nagy dolog a szerelem
S hogy múlnak az évek
Még nagyobb lesz, meleg kendő

Úgy betakar téged.
Erő elszáll, szépség hervad jön az ősz, a tél is
Aki szeret melletted lesz
Megbecsül majd mégis.
Az életet véges - végig együtt kell leélni
Úgy válik el, mit ér a nő, és mit ér a férfi.
Jót és rosszat megosztani
Kacagni és sírni
A szerelem dal
Mit együtt kell megírni.

Őszi hangulat

Ha valaki még nem lenne teljesen őszi hangulatban...


Elsőnek a falevelek színeváltozása foglalkoztatott; ezt figyeltem nap mint nap, ahogy az október végi fáradtzöldből vagy vérpirosból az aranyszínen át citromsárgává és kátrányfeketévé váltak, minden fa levele másként és máskor, míg végre lent a földön egyetlen gesztenyeszínű, monoton szőnyeggé olvadtak össze. De még ott is individuálisan viselkedtek: egyes levelek, mint a platáné, laposan terültek el a földön, mint agyonlőtt katonák; a tölgy levele hólyagosan felpüffedt, akár egy sűrű, pöfögő folyadék hártyája; a vadgesztenye kilyukadt és foszlott, csak erei tartották, mint ócska halászhálót a zsinórzata; a vadcseresznye és a bükk levelei összecsavarodtak, mint a szivar borítólevele; példáját aztán a legtöbb levél is követte. A kis csövecskék összevissza forgolódtak és görögtek, míg megtalálták pusztulásuk végleges helyét az erdei tömegsírban; alagútjaikban gólyalábú, tojás alakú bogarak játszottak bújócskát, cinóberveres szárnyfedelükön két csúnya, fekete pettyel.
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim


Idézet


Álmodj, amit csak akarsz,
menj, ahova szeretnél,
légy az, aki szeretnél,
mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged,
hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!


Paulo Coelho

Hozzáfűznék valamit ehhez az idézethez... Egy depis korszakomon estem túl (remélem, már teljesen túl vagyok rajta), amiről szinte csak a barátnőm tud, ő segített rajtam úgy, hogy mások még csak észre sem vették, hogy valami bajom van... Túl sok energiámat elveszi a munka, az utazás, és miután befejeztem az egyetemet, úgy érzem, hogy nem is ezt akartam tanulni, mintha 5 év holt időszak lenne mögöttem, amit "elherdáltam". A gyógymód, amit követnem kell: ha máskor nem is, de péntek délután fél ötkor ki kell kapcsolni a "munkás" agyamat, egy percig sem szabad munkára, kötelességekre gondolnom, és hétvégén csakis azt szabad csinálnom, amit én akarok. Néha nehéz, de múlt hétvégén bejött... Na igen, depim Coelho Veronika meg akar halni című regénye után kezdődött... De ennek ellenére is ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, nagyon tanulságos, és a vége megdöbbentő... Viszont rájöhetünk belőle, hogy az életet nem szabad úgy leélni, hogy monotonnak érezzük. Sok minden van, amit ki kell próbálnunk, át kell élnünk, hogy érezzük, igazán ÉLÜNK!!!

És én azt hiszem, jövőre jelentkezek abba a suliba, vagy kurzusra, amit igazán szeretnék...

A pék pókja

Ki nem állhatom a pókokat. Életem első rémálma egy hosszú lábú keresztespókról szólt... Ez a vers mégis tetszik:)

Az apróka pók-apóka,
s a porhanyó potrohú pókanyó
a pékségben a szennyezett mennyezetre nyálból való máló hálót font, - pont.
A kópé póknép pótlék-hálókat eresztve
keresztbe a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök a pók,
illetve a liszttel hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs - Fuccs!
Igy járt pórul a két pupák pék pók.
Pukk.

Ki más írhatta, mint Romhányi József, a rímhányó?
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon