Így tanultam meg sapkát horgolni másfél hét alatt

Avagy ha akar az ember, akkor bármi sikerülhet:) Soha nem adtam hitelt annak az embernek a szavának, aki ilyesmit mondott, pláne egy gyerek mellett, de múlt héten beláttam, hogy lehet benne valami igazság. Főleg, ha az ember a gyerekének szeretne örömöt okozni. Panni ugyanis Pinteresten meglátott egy Hello Kittys sapkát, aztán egyfolytában azzal nyaggatott, hogy neki pedig olyan kell. És én nem ellenkeztem túlságosan. Még akkor meg is vettük a fonalakat és a horgolótűt, majd múlt héten hétfőn nekiálltam.

Nem mondom, hogy tökéletes az eredmény (meg amúgy még kész sincs), de elsőre szerintem nagyon jó lett. Napközben általában sosem kézimunkázom, kivétel a tegnap délután volt, amikor igyekeztem befejezni a sapkát, míg Panni elalszik, hogy a fejére méretezhessem a hosszát. De így is 2 óra alatt horgoltam meg egy sort, szóval semmit nem vettem el a játékidőből.

Azt tudni kell rólam, hogy már mama is feladta egyszer a tanításomat horgolásból, valahogy antitalent voltam (vagy nem érdekelt annyira a horgolás). Azután az első és utolsó horgolmányom 2011-ben egy bagoly volt (ajándék Tündének), az elég jól sikerült. Azóta sem horgoltam semmit:) De most belevetettem magam a munkába. A tanulási folyamatom ebből állt:

  • Egy hasonló sapi mintája alapján kezdtem horgolni (miért is nem az eredeti szerint???), az persze nem ad meg semmilyen alap információt egy kezdő sapikészítőnek... Először két szállal kezdtem horgolni, mert csak vékony fonalat sikerült vennem az üzletben. De annyira kellett koncentrálnom, hogy mindig mindkét fonalba belebökjem a horgolótűt, hogy pár sor után hihetetlenül fájni kezdett a fejem. Az első próbálkozásnál rövidpálcákkal dolgoztam, gondoltam azzal nem kell olyan sok kört készítenem:) de külalakra nem lett a legvonzóbb. Ezután depiztem egy kicsit Petinek, de másnap este újra belekezdtem.
  • Ezután néztem egy kis sapka know-how-ot, Pinteresten és a wiki how-on, valamint a Horgolj sapkát! című blogon tanultam meg végül, mitől is lesz egy horgolmány sapka alakú. Addig kell szaporítani, amíg el nem érjük a kívánt fejkerületet, majd ugyanazzal a szemszámmal horgolni addig, amíg el nem érjük a sapka kívánt hosszát. Szaporítani elég egyébként egy sorral kevesebbet, mint a fejkerület, mert a következő sorban még nem fog "pöndörödni" a sapi. Talán én is befejezhettem volna egy sorral hamarabb, egy picit mintha nagy lenne a sapka. De legalább nem kell jövő tavasszal újat horgolnom. Szóval lefejtettem az előző nap munkáját és újra kezdtem. Jobban nézett ki már, de még mindig nem tetszett az, hogy körben kellett horgolni, így a sor vége mindig magasabban volt, mint az eleje. Féltem attól, hogy hülyén fog kinézni, ha már kész lesz a sapi.
  • Harmadnap elmentünk venni egy vastagabb fonalat:) Az egész eddigi művet lefejtettem, és újra kezdtem. Meglepően könnyebb volt egyetlen fonallal dolgozni... Most már a sapka saját mintájával dolgoztam, félpálcákat készítettem, és bár több sort kellett így horgolnom, már sokkal jobban tetszett. Ez a minta szépen be is fejezte a sorokat, a következőket pedig láncszemekkel indította, így én is nyugodtabb lettem. Este 11-kor azonban az egész munkát újra lefejtettem:)...


  • ... mivel eddig mindig csak a láncszem hátsó részébe hurkoltam, hisz a gugli is úgy mutatta, de kipróbáltam úgy is egy darabon, hogy az egész láncszembe hurkolok, és láss csodát, a dolog kezdett hasonlítani arra, amit az eredeti képen láttam. Így tehát eljutottam arra a pontra, amikor már nem volt más dolgom, csak időben befejezni a szaporítást és elérni a sapka hosszát. Most már elégedett voltam.


Tudom, vannak páran, akik nem értik (és nem is érdekli őket) az eddig leírtakat, ezt inkább magamnak írtam, hogy legközelebb ne kelljen többször lefejtenem a munkát.

Most már csak körbe kell horgolnom a sapi szélét, készítek két fület, szemeket, orrot és egy csatot, és kész is lesz. Remélem, ez már nem fog sokáig tartani, mert péntekre ígértem a Panninak, meg aztán jól jönne már egy szimpla netezős vagy filmnézős este... Egyébként az a jó ezzel a mintával, hogy a segítségével bármilyen, az interneten keringő gyereksapkát (baglyos, Minnies, minyonos, stbstb.) el tudok készíteni. 




 
christine blogja Blog Design by Ipietoon