Mi is az a VKP? - A VKP egy kéthetente jelentkező kihívás, amit Szilvi, a Pillecukor blog írója keltett életre. Ebben a kihívásban több blogger egyidőben fogalmazza meg véleményét ugyanarról a témáról.
Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék erről a témáról, mert egyáltalán nem vagyok az a kimondottan társas lény (pedig épp így terveztem megírni a bevezetőt: Az ember társas lény, szüksége van a kapcsolatokra). Körülvettem magamat azokkal az emberekkel, akiket nagyon szeretek, megvan a saját érdeklődési köröm, hobbim, az otthon, ahol jól érzem magamat, nem szeretek kimozdulni az én kis komfortzónámból. Van egy-két nagyon jó barátom, akikkel mindent megbeszélhetek, van akivel a gyerkőcöket, egy másikkal a kreatívkodást, van akivel mindkét dolgot, és van olyan is, akivel lelkiekben segítjük egymást. És ez nekem elég. Nincs szükségem arra, hogy társaságba járjak, új emberekkel ismerkedjek meg, mert én ezekkel az emberekkel érzem jól magam, és remélem ez sokáig így is marad.
Van, akivel teljesen normálisnak, jónak érzem a kapcsolatomat, amin nem kell változtatni. Ilyenek pl. anyu, mamám, Peti szülei, sógorék, barátnőim.
Van, akivel kicsit rá kéne gyúrnunk a kapcsolatunkra. Ilyenek Peti és a gyerkőcök. Lesz, akinek most felszalad a szemöldöke és elképzeli a legrosszabb helyzetet, de én most nem épp erre gondoltam:) Szerintem normális, hogy egy gyerek születésével megváltozik a kapcsolat a házastársak és a gyerekek között, a kistesó születésével pedig még inkább. A napot végülis a gyerekek körüli apróbb-nagyobb teendők teszik ki, amihez hozzájárul a munka, a háztartás, és a velejáró stressz, idegeskedés. A kommunikációnk Petivel is sokszor kimerül abban, épp mit vitt véghez Panni, miben ügyeskedett Kispeti. Sokszor idegesek vagyunk, rámordulunk Pannira, mert túl hangos, túlontúl felpörgött, nem akar elaludni. Pedig nem ezek a legnagyobb problémák a világon. Szeretnék újra lenyugodni, figyelni Pannira, foglalkozni Kispetivel, és Petivel is igazi felnőtt, minőségi időt tölteni - csendesen beszélgetni, martinizgatni, összebújva filmet nézni.
Van, akivel a kapcsolattartás milyenségén szeretnék változtatni. Több emberrel beszélgetek nap mint nap, de csak telefonon, Hangoutson. Pedig milyen jó lenne többször találkozni személyesen Zsuzsival! Milyen jó is volt régen, amikor suli után átmentem hozzájuk, bekuckóztunk a szobájába, anyukája hozott valami finom kenyeret, és mi csak mondtuk, mondtuk a magunkét. Szeretném valahogy visszahozni azokat az időket. Aztán meg Hajnival jó lenne néha gyerekmentes kreatívkodós délutánt tartani.
És sajnos vannak kapcsolatok, amiket tudni kéne elengedni, menni hagyni. Van, aki azt mondja, hogy nem kell feladni, nem kell elmenekülni, de nekem őszintén elegem van az olyan emberekből, akik eleve úgy vannak beállítva, hogy az ember minden egyes mondatát lefordítják úgy, hogy az ellenük szóljon, másrészt viszont nem veszik észre, hogy ők szintén minden egyes szavukkal megbántják a másikat. Nem tudok velük megmaradni egy szobában, mert szinte érzem bennük a mérget, a haragot, a savanyúságot. Szeretném, ha már eljönne az az idő, amikor nem szakadnak fel a régi sebek, nem érzem magam rosszul minden találkozás után, de tudom, hogy a mi kapcsolatunk már sosem lesz jó, mert megbocsátani nem tudok. Még ha a bátyámról is van szó...
.png)
0 comments:
Zverejnenie komentára