2010.8.7.

Szerintem Vatikánt senkinek sem kell bemutatni... A szombatot ott töltöttük egészen az indulásig. Nem okozott csalódást, viszont nekem a tér annyira kicsinek tűnt, nem értem, hogy férhet el rajta annyi ember:)

Ezt a részét is nagyon vártuk már a római utazásnak, főleg az Angyalok és démonok című film miatt. Legelső utunk az Angyalvárba vezetett. Ezért a várért annyi harc folyt a múltban, hogy a római polgárok már 1379-ben le akarták rombolni. Szerencsére csak a márványborítást tudták leküzdeni a falakról. Később a pápák nyári laknak használták. Ma katonai és művészeti múzeum látható benne, valamint a császárok egykori temetkező fülkéi, fegyvergyűjtemény, az Angyalvár történetének múzeuma, börtönök, ahol Giordano Bruno is raboskodott 5 évig, pápai dísztermek. A terasz fölött Szent Mihály arkangyal bronzszobra áll (lásd Angyalok és démonok:)

Mivel a bazilika előtt hatalmas sorok álltak, először a Vatikáni múzeumokba mentünk be. Megmondom őszintén, annyi festményt és szobrot és hasonlót láttunk már a héten, hogy a múzeumokat csak úgy átfutottuk, és csak annál álltunk meg, ami igazán érdekelt minket. Így is két órát töltöttünk bent. A múzeumokból egyenesen el lehetett jutni a Sixtusi kápolnába, ami szintén nagyon kicsinek tűnt nekem. Rengeteg ember préselődött be a keskeny, de hosszú terembe, úgyhogy szinte csak felfelé lehetett nézelődni, ott pedig ugye láthattuk Michelangelo Ádám teremtése című festményét.

A múzeumokból kiérve átmentünk a Szent Péter bazilikába, a világ legnagyobb templomába. A templom területe 15.160 négyzetméter! A kupolába Peti már nem jutott fel, rengeteg ember várt a pénztár előtt. Lementünk viszont a katakombákba, ahol a történelemből ismert pápák szarkofágjai találhatóak, köztük II. János Pál pápáé is... Az utolsó egy-másfél órát már a téren töltöttük, amit Bernini tervezett, hatalmas 4-soros oszlopsorok ölelik körül, középen egy egyiptomi obeliszkkel.


1 comments:

ancsapancsa povedal(a)...

Köszönöm a szép képeket, és a beszámolót!

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon