Mi kerül idén az adventi naptárba?

A héten a facebookon "barangolva" láttam, hogy vasárnap már advent első vasárnapja lesz. Mi??? Mikor telt el ilyen gyorsan november? Most, hogy nem csináltam semmilyen karácsonyi készülődést, hisz volt egyéb dolgom is, nagyon összecsaptak fejem fölött a karácsonyi hullámok. Persze, észrevettem, hogy egyre több a karácsonyi dísz, a játék, csoki az üzletek polcain, a bevásárlóközpontok is fényárban úsznak már, de engem ez most elkerült. Én pl. azt sem tudom már, milyen állapotban van a tavalyi adventi koszorúnk, és igazság szerint nem is merem megmondani Petinek, hozza föl a pincéből a karácsonyi dobozt, hisz abban vannak a kiscsizmák is, amiket tavaly varrtam adventi naptár gyanánt. Azt hittem, december elején már bőven a házban fogunk lakni... Szóval Szivem, lééégyszi... 

De! Becsületünkre legyen mondva, hogy szinte mindenkinek megvan már a karácsonyi ajándéka, illetve tudom, ki mit fog kapni. Kivétel ez alól Kispeti, neki egyszerűen nem tudom eldönteni, mit vegyünk. Panninak a ruha is ajándék, sőt, a ruha a nagybetűs AJÁNDÉK, ritkán láttam ilyen gyereket. De Kispeti... bár ő még az ajándékozás fogalmát sem érti, de valamit azért illene neki is adni... De van még egy kis idő ezen gondolkodni. Nem vettem még mikulásajándékot, remélem nem maradok le róla, mint tavaly:) Azt hittem, pár nappal mikulás előtt még lesznek cuki kis csomagok, de egy darab mikulás figurát sem találtam már.

Ennyit szövegelek, pedig nem is ez volt a bejegyzésem témája... Akkor térjünk is rá. Úgy érzem, tavaly túlságosan elvetettem a sulykot az adventi naptárral. Minden napra egy kis ajándék, édesség... Sok volt ahhoz, hogy volt még pár Mikulás-buli is, Panni szülinapja, mikulás a rokonoktól, karácsony... Már akkor tudtam, hogy ebben az évben más lesz a kis csizmákban, inkább valami élmény, kreatívkodás, mint ajándékok. Persze lesz édesség, de abból is a legapróbbakat vettem, két csomag Kinder mixet, amiben max 1 centis csoki vagy bombon van. És a többi?

Ami minden csizmában lesz a pici édesség mellett, az egy karácsonyi vagy téli mese. Nem nehéz ilyeneket találni a neten, de van egy oldal, ahol mindjárt 24 téli mesét találtam egy bejegyzésben, én most ezt fogom használni. Ugyanitt 24 téli vers is található, azok is nagyon tetszenek. Sajnos még nem volt időm átolvasni őket, így nekem vagy Petinek is meglepetés lesz az esti meseolvasás. A5-ös formában nyomtatom majd őket, összesodrom, kötök rá egy szalagot, és mehet is a kis csizmákba. Később pedig kis könyvecskét csinálunk majd belőle karácsonyi képekkel, kifestőkkel teletűzdelve.

A meséken kívül minden napra lesz egy kis papírka, rajta feladatokkal:

1. Írjunk levelet a Jézuskának/Télapónak! (nálunk Jézuska hozza az ajándékokat, és bár a miénk már letétbe helyezte nálunk őket, azért a nagyszülőknek, dédinek még jól jöhet majd a lista). Itt található sok-sok minta, ötlet. Nekem ez a kedvencem, színezhető:) Peti kiveszi az angol szöveget és a vízjelet, nyomtatok, színezek, és mehet a postára:)

Forrás

2. Csináljunk világító mécsesből hóembert - az ötletet itt találtam, szerintem aranyos


3. Tanuljunk meg egy verset Mikulásról - épp a napokban gyűjtött össze Virág is a Gyereketető blogon 18 verset és dalt. Panni szereti közben mutogatni azt, amit mond, sok ilyen verset tanultak már az oviban, így erre esett a választásom (de több kedvencem is van):

Az erdőben van egy ház, /mutatja a “háztetőt”/

abban lakik a Mikulás. /mutatja a fején a csúcsos sapkát/
A bajusza hófehér, /mutatja a bajuszt/
a szakálla térdig ér, /mutatja, milyen hosszú a szakálla/
a puttonya sokat ér, /mutat a vállára vagy a válla mögé/
sok ajándék belefér. /maga előtt “tartja a nehéz” puttonyt/.


4. Ma többször találkozunk a Mikulással:) - december 5-én délelőtt az oviban, délután pedig Peti munkahelyén fog járni 

5. Tisztítsd meg a csizmádat, ma jön a Mikulás! - december 6-án. Esetleg még rakodj össze a szobádban:) 

6. Ma tartjuk a szülinapi bulidat - december 10-én vagy 17-én, attól függően, mikor fogunk már az új házban lakni, vagy ha nagyon belálthatatlan időn belül, akkor még itt a lakásban megtartjuk a dobozok között...

7. Dekorgumiból készítsünk karácsonyfát - ez az én saját ötletem, és nagyon büszke vagyok magamra:)) Még szeptemberben, amikor én jártam Panniért az oviba, azon gondolkodtam, mit csináljak azzal a pár dekorgumival, amit még a Montessori játékokhoz vettem tavaly, és hirtelen kipattant az ötlet, hogy a sötétzöldből kivágok egy fenyőfát, a színesekből köröket, csillagokat, ezeket pedig Panni felragaszthatja a fenyőfára, pompomokkal, farkasfoggal és bármivel, amit a kreatív dobozban találunk majd.

8. Készítsünk karácsonyi fényképet Kispetivel együtt - ehhez kapnak még egy-egy manó sapkát, csak legyen időm meghorgolni őket. Remélem Panni partner lesz a fényképezésben, mert a képpel tervem is van még, de azt majd karácsony után mutatom;)

9. Készítsünk narancshéjból füzért - szintén pinteresten láttam régebben. Szegfűszeggel is lehet díszíteni.



10. Csináljunk hóembert a hűtőből!


11. Készítsünk régi kulcsokból hóembert! - Kifli és levendula blogján láttam nemrég az ötletet, már gyűjtöm a régi kulcsokat, amiknek már úgysem tudjuk a funkcióját. Gyűjtöm - volt egy darab, amit nem tudom, hova tettem:(


12. Készítsünk porcelángyurmából díszeket - ez sokszor, sok helyen előfordult már, én is szeretném kipróbálni Pannival, száradás után a díszeket festeni is lehet. Nyomhatunk bele tujaágat, díszithetjük faerezettel, szaggathatjuk sütipecséttel, valamint régebben vettem az Orionban olyan betűket, amivel feliratokat lehet sütikbe nyomni, azt is fel lehet majd használni.


Nagyon cukik
13. Készítsünk műhósprayjel díszeket az ablakba - a google-n sok sablon közül lehet választani, csak kinyírjuk, és már fújhatjuk is az ablakot.

14. Süssünk mézeskalácsot! - én régóta mamám receptjét használom, és ez most sem lesz másképp, elronthatatlan, sokáig puha marad, fél adagból is rengeteg készül, és ami a lényeg, Panni megeszi:)

15. Süssünk sütit a szülinapi bulidra! - persze lesz torta is, de arról ő még nem tud, eddig minden éven készítettem sk tortát, és a tervem, hogy a 18-asra már egész pofás finom tortát kap majd. Még nem tudom, milyen sütit készítünk együtt, de lesz.

16. Készítsünk házikót orvosi pálcikákból - egy újabb ötlet a Kifli és levendula blogról, nagyon megtetszettek ezek a házikók.



17. Süssünk karácsonyi pecsétes kekszet - tavaly sógoréktól karácsonyi sütipecsétet kaptam a Tescomából, ugyanezek (csak a gyerekes pecsétek) voltak Panninak az adventi kiscsizmákban. Persze azóta sem használtuk őket, jó lenne már kipróbálni. Úgy olvastam, az a titka, hogy nem "deformálódik" el a pecsételt minta, hogy nem használunk sütőport. Találtam karácsonyi ízesítésű és sima kekszreceptet is.

18. Készítsünk ajándékot a nagyszülőknek és a dédinek - ezt - érthető okokból - nem fogom most itt részletezni:)

19. Süssünk mézeskalács-betűket - karácsonyi fotózáshoz gondoltam, meglátjuk, bevetem-e

20. Készítsünk egy finom forró csokit, és kuckózzunk be a tévé elé, nézzünk meg egy rövid karácsonyi mesét! - elég sajtkukac egyébként a Panni, nálunk a Jégvarázs is csak addig megy, míg Annát eltalálja Elza varázslata, onnan már ezt-azt csinálni kell.

21. Készítsünk bolondos képeket nyomtatott fotókellékekkel - megintcsak kérdéses, Panni mennyire lesz partner ebben, mindenesetre a Pinteresten rengeteg ingyenes aranyos karácsonyi kellék van. 



22. Havas kalandok - ehhez az alapfeltétel persze, hogy legyen hó:) Legjobb lenne már a saját udvarunkban hóember(eke)t építeni, hógolyócsatázni, és mivel még nincs elegyengetve a föld, van egy (vagy két?) dombocska is, amiről élvezet lehet szánkón vagy reklámszatyron lecsúszni:)

23. Készítsünk ujjfestékkel téli képeket - megintcsak a Pinterest... Panni imád festékkel pacsmagolni, és egy kis irányított kreatívkodás sosem árt meg. Egy kép a kedvencek közül:



24. Mit hozott a Jézuska? - ezt is tudnám ragozni, pl. elrejteni valahova az ajándékot, lehet kincses térképen mutatni a hozzá vezető utat, vagy találós kérdésekkel, aminek a megfejtése pl. gyerekszoba, szekrény, stb... Nálunk egyszerűen a fa alatt lesz szerintem:)

Nem írtam most sorrendben az ötleteket, nem tudom még, mikor fogunk költözni, majd az élet hozza, melyik napra mit rakok a kiscsizmákba, ebben a lakásban pl. már nem fogunk ablakdíszeket készíteni, nyilván... Igyekeztem olyan kreatív feladatokat találni, amihez szinte minden itthon van, színes papírok, dekorgumi, filc, festékek. Jövő héten összerakom a kreatív adventi dobozt is, a patikában még beszerzem a fa spatulákat, egy-két akril festéket kell még venni, valamint régi kulcsokat szerezni a rokonságtól. Függ még a dolog attól is, mikor lesznek esetleg a gyerekek a nagyszülőknél, míg költözködünk, mennyi ideig tart egy móka, itthon lesz-e Panni vagy oviban, Kispeti komálja-e a dolgokat, vagy esetleg besegít:) Nem szentírás a lista, inkább csak ötletelés gyanánt osztottam meg most veletek.

Remélem, jó móka lesz majd elvégezni ezeket a feladatokat, és minél többet meg is tudunk majd csinálni. Természetesen jövök majd bejegyzésekkel, ha valamit sikerült - publikusan - véghez vinnünk. Jövőre pedig még nyáron be kell szereznem az anyagot Kispeti csizmácskáihoz is, hogy decemberig elkészüljenek:)

2 comments:

Hajnal povedal(a)...

Szuper ez a lista! Hasonlóra gondoltam én is. De nálam olyan egyszerű dolgok is vannak, mint pl sötétben sétálni a faluban, megnézni a házak kivilágítását....
Sokat segít ez a gyűjtemény, szerintem nem csak nekem! Már tudom is kinek fogom elküldeni a linket :-)

Kristína povedal(a)...

Köszi:) Szerintem hasonlókra fogom én is leváltani azokat a pontokat, amihez nincs energiánk vagy időnk, lehetőségünk:)) Egyébként épp ma olvastam a Gyereketető blogon a tiedhez hasonló jó ötleteket, nézz ott is körül! Így utánaolvasva, ha minden sikerül, az ezévi adventi naptár is túllő majd a célon, kifáradunk a végére, de mindenki a saját hibájából tanul, és így évről évre jobb lesz, hehe:D

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon